Megtaláltuk és meg is mutatjuk Európa legszebb falvait

Mesébe, képeslapra, vágyálomba illő helyeket mutatunk, ahol egy egészen más világ fogadja az utazót, ahol a nyugalom és a békesség a két legfontosabb hívószó, és ahol az idill már-már giccsbe hajlik. Ezek a kontinens legszebb kistelepülései.

Íme mindjárt a három legbájosabb német falu

Tangermünde igen régi település, kastélyának nevét már 1009-ben megemlítették. Tulajdonképpen a városka báját is ez az idillikus, középkori hangulat adja. A lakosainak száma körülbelül tízezer fő, a Travelbook beszámolója alapján pedig igen büszke emberekről van szó, akik kötődnek a városhoz, és soha nem felejtik el, honnan származnak.

Ha turistaként érkezik valaki, mindenképpen érdemes sétálnia egyet a meghitt óvárosban, majd megtekinteni IV. Károly várának fennmaradt részeit, a belváros régi épületei közül a gótikus stílusban épült Városházát, a kéttornyú István-székesegyházat, és a 12. századból megmaradt kilátótornyot.

A Travelbook vonatozó listáján ezüstérmes lett Rothenburg ob der Tauber, amelynek várfallal körülölelt óvárosa szintén középkori pompájában díszeleg. Sokak szerint ez a település tekinthető a középkori német városkák prototípusának, főterén fantasztikus sörözőket, éttermeket, pici üzleteket találhatunk. A harmadik helyezett Dinkelsbühl, amely – az előbb említett Rothenburggal együtt – része a Romantikus Út (németül Romantische Straße) néven ismert témaútvonal északi felén fekvő három leghíresebb történelmi városnak. Ha a teljes rangsor érdekel, erre tessék tovább:

Sok csodálatos német kisváros létezik, de ezek a legszebbek az összes közül

Ha német városokról van szó, elsőként mindenkinek Berlin, München, Hamburg vagy Köln jut az eszébe, pedig a kisebbek között találhatjuk meg az igazi gyöngyszemeket.

Mesehelyek a hegyekben

A franciaországi Èze sokkal inkább visszaadja azt az érzést, amiért a dél-franciaországi partszakasz népszerűvé vált egykor, mint a szomszédos nagyvárosok, Nizza és Monte Carlo.

A 12. századi kastély romjai, a botanikus kert már önmagában is káprázatos Ezében.

A svájci Wengen téli időszakban felkapott a falu, akár tízezer ember is megfordul ott ilyenkor, a nyári turistaszezonban pedig ennek a fele. A falun belül elektromos járművek szállítanak, az odajutást pedig a sűrű vonatjáratok teszik lehetővé. Csúcsidőben a vonatok közvetlenül egymás után haladnak.

Saját honlapja egyenesen a felkapott brit üdülőkörzet, Cornwall ékköveként aposztrofálja a kis angliai halászfalut, Polperrót. A település óvja a középkori hangulatot, autóval nem is lehet behajtani, ezért a látogatók órákon át nyugodtan sétálhatnak a kanyargós utcákban vagy a tengerparton.

Ezekről a kis európai falvakról meséket lehetne írni

Nem csak a nagy metropoliszok nyűgözhetnek le a szépségükkel: ezek a kis európai falvak mesébe illenek.

Olaszország lelkisége Toszkánától Szicíliáig

A romantikus szicíliai tengerparti helyszínektől kezdve a képeslapra kívánkozó toszkán falvakig szívesen bejárnánk mindet, hiszen ezekben a kisvárosokban lakozik Olaszország valódi lelkisége. Ráadásul az alábbi listán szereplő települések többsége nincs is túl messzire egy-egy nagyobb várostól, szóval egy laza egynapos kiruccanással felfedezhetőek.

A Tirrén-tengerre néző két szikla között megbújó aprócska, festői falu nyugodt szívvel nevezhető az Amalfi-part ékszeres dobozának, avagy rejtett kincsének. A legtöbben elsuhannak Atrani mellett a környékben található nagyobb városok – például Positano vagy Sorrento – felé menet, de éppen ettől válik érintetlenné és romantikussá.

Ennek köszönhetően másoktól zavartalanul fedezhetjük fel a csodaszép templomait, tereit, és a friss tenger gyümölcseitől, illetve füstölt mozarellától illatozó étkezőhelyeit.

Mivel Castelluccio meredek hegycsúcsok között helyezkedik el – nagyjából 1500 méterrel a tengerszint felett –, nem könnyű megközelíteni, de minden bizonnyal megéri. Az egész biztos, hogy az Appenninek legmagasabban elhelyezkedő településéről van szó, de akkor sem tévedhetünk nagyot, ha azt mondjuk, a legszebb is egyben.

A falucskát egyik oldalról hófödte hegycsúcsok határolják, másik oldalról pedig termékeny síkságok, melyeket tavasszal piros pipacsok, lila ibolyák és sárga repcefélék tarkítanak. Éppen ezért érdemes május végére, június elejére időzíteni a látogatást, hiszen akkor nyújtja a legcsodálatosabb látványt a vidék. A falu maga is igencsak elbűvölő igazi olaszos tereivel, és egyszerű, ám méltóságteljes templomával.

Monte Isola az azonos nevű szigetecskén található, ami Olaszország egyik legszebb tavának, az Iseói-tónak közepén fekszik. Ahhoz, hogy eljussunk oda, nagyjából másfél órát kell autózni Milánóból, aztán pedig húsz percet kompozni Iseo városkából indulva, de megéri a fáradalmakat.

A különleges településen kiváló trattoriák és tóparti kávézók várnak, ahol a napi koffeindózis mellett ücsörögve a világ minden szépségét és békességét magunkba szippanthatjuk.

Tíz festői olasz városka, amelyek egytől egyig szavak nélkül hagyják az embert

Az Olaszországba látogatók zöme egyenesen Milánó, Róma, Firenze vagy éppen Velence felé veszi az irányt, pedig jócskán megérné letérni a turisták által kitaposott útvonalakról, hiszen meseszép kisvárosokat találhatunk. Máris mutatunk néhányat.

(Fotók: Getty Images)

Rothenburg ob der Tauber | Svájc | Eze | olaszország | Atrani

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom