Ez az első bizonyítéka, hogy ilyen bolygók léteznek és meg lehet őket találni.

Egy távoli csillag körül keringő, eddig ismeretlen típusú objektumra bukkantak brit csillagászok, akik úgy vélik, hogy egy óriásbolygó kőzetmagját fedezték, amely körül hiányzik a légkör.

A kutatóknak az tűnt fel a Tess űrteleszkóp által gyűjtött adatok alapján, hogy a TOI 849 b nevet kapott objektum különösen nagy tömegűnek tűnt, jóval nagyobbnak, mint amekkorára előzetesen számítottak. Először úgy vélték,  hogy talán egy kettős csillag lehet, ám a további vizsgálódás világossá tette, hogy egy bolygóról van szó, amely méretéhez képest különösen nagy tömegű.

Átmérője csak mintegy 3,5-szer nagyobb, mint a Földé, tömege azonban 39-szer nagyobb. Egy Naphoz hasonlatos csillag körül kering, a Földtől 730 fényévnyi távolságra. A mag olyan közel kering anyacsillagához, hogy egy éve csupán 18 órából áll, felszíni hőmérséklete pedig mintegy 1527 Celsius-fok.

Feltételezéseik szerin Jupiterhez és Szaurnuszhoz hasonlatos gázbolygó magja lehet – ezeknél a típusú bolygóknál a hidrogén és héliumgáz vastag burka alatt szilárd mag bújik meg, ebben az esetben viszont a szilárd mag körül hiányzik a légkör. Ez az első bizonyítéka, hogy ilyen bolygók léteznek és meg lehet őket találni.

A kutatók nem biztosak abban, hogy a mag egy ütközés során veszítette-e el a légkörét vagy sohasem volt neki.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés