Öt dolog, amire most mindennél jobban oda kell figyelned lakásbérlésnél 

Mert különben könnyen ráfázhatsz ebben a kritikus időszakban. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amivel kikerülheted a csapdákat és hosszú távra megtalálhatod az álomlakásod.

Habár sok a kecsegtető albérletajánlat most a piacon, nagyon sok buktatót rejtegethetnek ezek a cukorba hempergetett, kiadó ingatlanhirdetések. Ezekből a veszélyforrásokból gyűjtöttünk össze most ötöt a NYOLCAS.COM nevű, budapesti lakáskezeléssel foglalkozó cég segítségével – kifejezetten erre az időszakra, valamint általános jelleggel is – amelyekre ha figyelsz, garantáltan megtalálhatod a számodra tökéletes albérletet hosszú távra.

1: Ne csak a mára gondolj

Akárhogy is javulnak a járványügyi számadatok és nyit újra a legtöbb dolog Magyarországon, már hónapok óta tudható, hogy az idei év a legtöbb szektor számára veszteséggel zárul. Ilyenek például a turizmusra épülő szektorok is, mint például a rövid távú lakáskiadás külföldiek számára. Ezért nagyon sok Airbnb-s lakás került most a piacra, a versenyhelyzet pedig egyértelműen tizenöt-húsz százalékkal lejjebb is nyomta az albérletárakat.

Azonban ne dőlj be ezeknek az impozáns áraknak és hirdetéseknek! Ugyanis azok, akik most kényszerből hosszú távra adják ki amúgy rövid távú kiadásra, befektetési céllal vásárolt lakásukat, a lehető leghamarabb meg akarják majd emelni a bérleti díjat. Az ilyen tulajdonosok legtöbbször negyed- vagy féléves bérleti szerződéssel adják csak ki az ingatlanjukat és amint elmúlik a járványhelyzet, vagy kitesznek a lakásból, vagy a bérleti díjat annyira drasztikus módon megemelik, hogy te nem tudod már fizetni.

Tanács

Fektessetek le írásban egy fix, éves bérleti díjat. A megkérdezett lakáskezelő cég például minden kezelt lakásánál garantálja ezt, azaz bérlőként teljesen biztos, hogy egy éven át egy forinttal sem emelkedik a bérleti díj.

2: Tudd, hogy a lakást hirdető személy kiadhatja-e az ingatlant

A lakáskezelő cég szerint sokakat rászednek csalók azzal a módszerrel, hogy bérbeadásra jogosult személynek tettetik magukat, majd úgy elfutnak a kaucióddal, hogy csak porzik. Ezért mindig meg kell tudnod, hogy ki a lakás tulajdonosa és azt, hogy a lakást hirdető személy valóban jogosult-e bérbeadni a lakást – ugyanis nem mindig a tulajdonos ez a személy!

Tanács

Mindig kérd be a hiteles tulajdoni lapot. A NYOLCAS.COM ezt mindig hivatalosan bekéri, így a csalás kizárva: ezt te is minden esetben megteheted, ha kibérelnél egy neked tetsző lakást.

3: Ne dőlj be a címeladósoknak

Mielőtt a NYOLCAS.COM mondta volna nekünk, mi nem is tudtunk róla, hogy van ilyen, pedig elmondásuk szerint sajnos nagyon gyakori a jelenség. Szóval vannak olyan albérlethirdetések, ahol egy megnyerő lakást kínálnak meglepően olcsón – amikor viszont felhívja az érdeklődő a hirdető ingatlanost, kiderül, hogy a lakás már nincs meg, de egy bizonyos összegért adnak az érdeklődőnek egy hasonló lakásokkal teli címlistát.

A turpisság itt természetesen az, hogy az adott lakás soha nem is létezett vagy soha nem volt ilyen olcsón kiadó – csak egy beetetésről van szó, mellyel pénzt akarnak kicsalni az érdeklődőktől.

Tanács

Soha ne fizess ilyen címlistáért! Ebben az esetben szinte száz százalék, hogy csak egy mézesmadzagot húztak el előtted és csupán a pénzedet szeretnék kicsalni. A hosszú távú lakáskiadásra szakosodott cégeknél például csakis a lakástulajdonos fizet a lakáskezelési szolgáltatásért (ez egy komplex csomag, ahol a cég a bérlő felkeresésétől kezdve a bérleti szerződés megkötésén át a lakásban lévő meghibásodások javításáig az egész bérlési idő alatt mindent intéz a tulajdonos helyett) és a bérlők számára teljesen ingyenes az albérletközvetítés.

4: Mindennél jobban ügyelj a bérleti szerződésre

A bérleti szerződés a bérlő és a bérbeadó közti legfontosabb dokumentum – ennek ellenére sokan mégis a Google első releváns keresőtalálatát nyomtatjuk ki és írjuk alá, mikor lakást bérlünk. Ennek a szerződésnek azonban egy hivatalos okiratnak kell lennie, amelyben mindenre kell megfelelő passzus. Ilyen például a fizetés módja, a felmondás módja, az ingatlan és ingóságainak állapota a bérlés kezdetekor, a javíttatások feltételei és költségei (ezt sokan nem tudják, de ez mindig a tulajdonost kell, hogy terhelje) vagy épp a kaució elszámolásának feltételei.

Tanács

Kövesd a profi lakásközvetítők példáját, akik minden részletre kiterjedő, két tanú előtt megkötött, közjegyző által hitelesített, hivatalos és szakértelemmel megírt bérleti szerződést kötnek minden általuk kezelt lakás bérbeadása esetén.

5: Speciális felmondási feltételek – a legjobb mentőöv

Februárban még fogalmunk sem volt róla, hogy egy hónap múlva az egész életünk fenekestül felfordul. A világjárvány miatt veszélybe került a saját és a családunk egészsége, az állásunk és ennélfogva az anyagi helyzetünk is – következésképp pedig a lakhatási feltételeink fölött is sokunknak feltűnhetett egy damoklészi kard. Ennél kézzel foghatóbb bizonyíték nem is kell rá, hogy mennyi előre nem látható körülmény van az életben – erre pedig fel lehet készülni egy jól megírt szerződéssel.

Tanács

A tanácsunkat úgy hívják, hogy speciális felmondási feltételek. Ez azt jelenti, hogy ha a bérlő a szerződés megkötése előtt előre nem látható körülmény miatt fizetésképtelenné válik vagy olyan változás történik az életében, ami miatt nem tudja tovább bérelni a lakást (és ezt hitelt érdemlő módon igazolni is tudja, például megbetegedett vidéki rokonához kell leköltöznie) akkor nem kell egy évig végigbérelnie a lakást és még egyhavi kauciót vissza is kap a tulajdonostól.

Ezt a NYOLCAS.COM például minden albérleti szerződésébe beleveszi (a bérleti idő negyedik hónapjától az egyéves időtartam végéig szól ez), mellyel bérlőként jóval nagyobb biztonságban érezheted magad, ha az élet egy olyan váratlan citromot kínálna, mint mondjuk a mostani járványhelyzet.

Úgyhogy ha ezekre a dolgokra figyelsz, akkor szerintünk a lehető legjobban bebiztosítottad magad, ha most bérelnél lakást. Sok sikert!

(x)

(A fotókon a NYOLCAS.COM által felújított és kiadott budapesti ingatlanok láthatók.)

Ez is érdekelhet:

Magyar szakértők mondják el, milyen lesz az utazás a koronavírus idején

Merre fogunk utazni 2020 nyarán? Fogunk még idén repülni? Szálloda vagy AirBnb? Külföldre vagy belföldön? Utazási körképünk iparági szakértőkkel.

lakáskezelés | bérleti szerződés | budapesti lakáskezelés | bérbeadó | nyolcas.com

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom