Csollány Szilveszter

Döntöttek, ide temetik Csollány Szilvesztert

Létrehozva: 2022.01.27.

Módosítva: 2022.01.27.

Az olimpiai bajnok ezer szállal kötődött szülővárosához.

Budapest 20201218 Torna 2020 Fotó Árvai Károly Nemzeti Sport Csollány Szilveszter

Ezer szállal kötődött Sopron városához a koronavírus-betegségben hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter. Az olimpiai bajnok tornász itt született, s noha pályafutása során megfordult az Újpest, a Dunaferr és a Honvéd klubjában is, visszavonulása óta Magyarországon többnyire a Hűség városában élt. A Bors információja szerint a végső nyughelye is Sopronban lesz, noha a búcsúztató időpontjáról, s annak módjáról egyelőre nem született döntés. Csak arról, hogy a tornász végleg hazatér... 

A család egyértelműen Sopron mellett döntött, de nem kizárt, hogy a végső szertartás előtt lesz egy búcsúztató Budapesten is 

– nyilatkozta lapunknak egy, a neve elhallgatását kérő informátor.

Korábban a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette ki, hogy saját halottjának tekinti Sydney aranyérmesét. Ez azt is jelenti, hogy részt vesz a végső búcsú szervezésében is. A magyar sport több nagy olimpiai bajnoka is a Farkasréti temetőben nyugszik, ezért kerülhetett szóba Budapest. Csollány családja, – felesége, két kisebbik lánya – és szinte az összes rokona azonban Sopronban él, ezért nem is születhetett más döntés. Szilveszter édesanyja szintén a megyében, Győrben lakik, ő onnan látogathatja majd fiatalon elhunyt fia végső nyughelyét.

Információnk szerint a koporsós temetés, vagy hamvasztásos szertartás között még nem született döntés, előző esetben szigorú szabályokat kell betartani amiatt, hogy az elhunyt koronavírusban szenvedett.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja