Az európai ügyek minisztereinek keddi ülése úgy döntött, lazítanának az Európai Unión belüli utazásokat továbbra is nehezítő korlátozásokon 

– jelentette be közös közleményében Sztella Kiriakídisz egészségügyi és Didier Reynders igazságügyi biztos.

Fotó: Shutterstock

Az omikron vírusvariáns terjedését megakadályozandó, az EU-tagállamok egy része az addig fennálló szabályokon felül további, az utazásokat nehezítő korlátozásokat vezetett be, és a miniszterek most – miután az omikron már szétterjedt Európában – azt sürgetik, hogy ezeket az extra intézkedéseket mindenütt szüntessék meg, és a közös szabályokat alkalmazzák. 

A tagállamok megerősítették, hogy az érvényes EU digitális Covid-igazolvány birtoklása elvben elegendő kell, hogy legyen az utazáshoz a pandémia alatt

 – írta a közlemény.  A tagállamokat ennek a gyors bevezetésére kérték. 

A javasolt szabályok szerint 

a legutóbbi oltást követő kilenc hónapig bizonyítottnak tekintik a védettséget, a betegségből való kigyógyulást követően hat hónap ez az időszak, és aki egyiket sem tudja bizonyítani, attól az utazás előtt elvégzett, negatív eredményű tesztet kérhetnének. 

Fotó: AFP

A javaslat szerint az alacsony fertőzöttségű országokból érkezőktől még ezeket az igazolásokat sem kellene kérni, a nagyon fertőzött területekre viszont a tagállamoknak ellenjavallniuk kellene polgáraik beutazását. Amennyiben valamilyen okból - például egy új vírusvariáns terjedése miatt - egy tagállam mégis további korlátozásokat vezetne be egy másik tagállamból érkezőkre, erről gyorsan értesítenie kellene az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot.