Menekülthullámot indíthat el a térségben az orosz–ukrán konfliktus eszkalálódása, és ez a kárpátaljai magyarokat is érintené, mondta az InfoRádiónak Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet tudományos segédmunkatársa.

A szakértő szerint az orosz–ukrán konfliktus máris érezteti a hatását a migrációban, miután a fehérorosz–lengyel határ „befagyott”, és az ott rekedtek közül sokan úgy döntöttek, a gyengén ellenőrzött ukrán határon próbálnak meg alternatív útvonalakat találni.

Fotó: Anadolu Agency / AFP

Gönczi Róbert elmondta, vannak államok, amelyek már bevezettek intézkedéseket az ukrajnai helyzet miatt. A régiónkban például a szlovák Heger-kormányon belül az OĽaNO, vagyis a legnagyobb kormánypárt bejelentette, hogy különleges alapot készít elő arra az esetre, ha ukrán menekültek ezrei érkeznek a konfliktus elől menekülve Szlovákia területére, valamint már Izrael is jelezte, hogy a kelet-ukrajnai zsidóknak – egy konfliktus esetén – gyorsított eljárásban biztosítja a honosítási jogot.

Gönczi ismertette a Migrációkutató Intézet egyik kutatásának eredményeit is. Azt a kérdést vizsgálták, hogy a Lengyelországban tartózkodó több mint egymillió ukrán állampolgár a 2014 óta tartó konfliktus miatt, vagy munkavállalás céljából érkezett-e az országba. Míg a különböző politikai szereplők, különösen a Beata Szydlo vezette korábbi lengyel kormány idején, rendszeresen azt hangoztatták, hogy főként menekültekről van szó, a felmérések azt bizonyították, hogy elsősorban munkavállalókról beszélhetünk, mondta a kutató

Gönczi Róbert úgy vélekedett,

a kárpátaljai magyarok menekülésére egyelőre nem kell számítani.

Ennek okai között említette a minszki megállapodás ismételt megerősítését, ahol az ukrán és az orosz fél is kinyilvánította, hogy kitart a tűzszünet mellet, és legfeljebb további kisebb megbeszélésekre szeretnének időt fordítani. Emellett megegyeztek abban is, hogy nem szeretnék fokozni a jelenleg a határon található katonai egységeknek a számát.

A szakértő szerint annak ellenére, hogy a felek nyitva hagyták a Donyec-medencei választás kérdéskörét, ahonnan talán az egész újonnan fellángolt konfliktus eredeztethető, 

jelen állás szerint nem valószínű, hogy orosz invázió következne be Ukrajnában.

Gönczi Róbert azt is hozzátette, hogy miután Kárpátalja szerencsére messze található a konfliktustól, az legfőképp gazdasági hatásaiban érintheti a helyieket, tehát nem konkrét menekültkérdésre kell gondolni a magyar kisebbséggel kapcsolatban.