Ilyen ínycsiklandó fogást készített Bernáth József

Bernáth József
Bernáth József,
Vágólapra másolva!
Bernáth József, séf készített ínycsiklandó szilvával párolt pulykát bulgurral, és kifejezetten játékosabb formában tálalva a gyerekeknek szilvalekváros palacsintát.
Vágólapra másolva!

Az Európai Friss Csapat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) francia-belga szakmai szervezetekkel együttműködésben idén is megvalósítja a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő uniós kampányát. A program a gyerekes családoknak és a 6-18 év közötti korosztályt igyekszik elérni. Ennek igen fontos és kiemelt célja, hogy a részt vevő országokban további 1-3 százalékkal növekedjen a zöldség- és gyümölcsfogyasztás a fiatalok, illetve a gyermekes szülők körében.

Magyarországon ugyanis a napi átlag zöldség- és gyümölcsfogyasztás 304 gramm/fő, ami ugyan emelkedést mutat a korábbi 260 gramm/főhöz képest, de még mindig jóval elmarad az Egészségügyi Világszervezet (WHO) napi 400 gramm/fő ajánlásától.

Európai Friss Csapat Forrás: Origo

Az Európai Friss Csapat éppen ezért workshopokat szervez, amelyeken szezonálisan elérhető alapanyagból készítenek és ajánlanak ételeket.

Legutóbb Bernáth József, kreatív séf, a program gasztro-házigazdája készített ínycsiklandó szilvával párolt pulykát bulgurral, és kifejezetten játékosabb formában tálalva a gyerekeknek szilvalekváros palacsintát.

Bernáth József, Forrás: Origo

Az Európai Friss Csapat program sportolónagykövete, Valter Attila, aki országúti-kerékpárversenyzőként, fontosnak tartja a zöldségek- és gyümölcsök fogyasztását. A szilva fajtagyűjteményben tett látogatása során azt is elmesélte, fiatalabb korában edzés közben, ha fáradtnak, szomjasnak érezte magát, sokszor megállt az út mentén, hogy egy kis szilvát egyen,

mert nemcsak könnyen elérhető volt, hanem magas víz- és tápanyagtartalma miatt kitűnő regeneráló is.

A MATE Gyümölcstermesztési Kutatóközpont Ceglédi Kutatóállomásának vezetője, Dr. Nádosy Ferenc elmondta, hogy a szilvának, több mint 1000 szilvafajtája létezik a világon, melyből Magyarországon 25 fajtát termesztenek. Az egyik legnépszerűbb fajta a Stanley, amely augusztus közepén kezd érni. Friss fogyasztásra az egyik legjobb ízű, édes szilvafajta a Toptaste, míg lekvárnak kiváló a Haroma és a Presenta is, melyekből befőtt és ecetes szilva is készíthető.

Süteményekbe a Topfive fajta a legjobb választás, amely nemcsak magas cukortartalommal, de megfelelő savtartalommal is rendelkezik.

Európai Friss Csapat Forrás: Origo

A cikk megjelenését az Európai Friss Csapat támogatta!