5+1 munkakör, ami a következő 25 évben teljesen megszűnhet

Forrás: Shutterstock -
fordító munkakör ügyfélszolgálat magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kai-Fu Lee mesterséges intelligencia-szakértő és kockázati tőke-befektető a 60 Minutesnek adott interjújában azt nyilatkozta, hogy a következő 15-25 évben a 40 százalékot is elérheti azoknak a munkaköröknek az aránya, melyekben robotok helyettesíthetik és vehetik át az emberek helyét.

Nézzük, melyek azok a munkakörök, amelyekről az ipari és foglalkoztatási szakértők úgy vélik, hogy a következő néhány évtizeden belül teljesen a feledés homályába veszhetnek.

Taxi- és Uber-sofőrök

Az önvezető autók térhódításával a taxi- és Uber-sofőrök a jövőben szembe kell nézzenek azzal, hogy a jövő autói a mesterséges intelligencia terjeszkedésévell önállóan fognak közlekedni. Laura Handrick, a FitSmallBusiness.com elemzője kiemelte, hogy az utasok egy alkalmazáson keresztül határozhatják meg, hogy hol akarnak be- és kiszállni, majd az út végén bankkártyával rendezhetik a fuvar árát.

Az önvezető autók térhódításának köszönhetően a taxi- és Uber-sofőrökre a jövőben már nem lesz szükség Forrás: Shutterstock

Légiforgalmi irányító

„Az automatizálás minden bizonnyal súlyos hatással lesz a munkaerőpiacra, de úgy gondolom, hogy az átalakulás leginkább az olyan iparágakban vagy meghatározott szakmákban lesz érezhető, amelyeknél nemcsak nagyobb az emberi hiba kockázata, hanem a hibáknak katasztrofális következményei lehetnek" – mondta Jason Yau, a CanvasPeople vezérigazgatója. Bár még vannak bizonyos technológiai korlátok, hiszen rengeteg olyan váratlan helyzet történhet, amit a számítógép nem tud megfelelőképpen kezelni, és így nem váltható ki az emberi munka, de ez nem zárja ki azt, hogy a következő évtizedekben ne változhatna meg a helyzet e téren is.

Könyvtáros

Ebben nemcsak az automatizációnak van szerepe, hanem az életmódbeli változásainknak is. Az emberek kevesebbet olvasnak, és az olvasási szokásaik is átalakultak, így amikor mégis időt szakítanak rá, akkor azt gyakran elektronikus formában teszik. Roger Maftean, a ResumeLab karrierszakértője szerint valószínűnek látszik, hogy a könyvtárakban a kölcsönzési rendszer online alapokon fog működni.

Az emberek kevesebbet olvasnak és az olvasási szokásaik is átalakultak Forrás: Shutterstock

Ügyfélszolgálati munkatárs

A mesterséges intelligencia lassan eléri azt a szintet, hogy az ügyfélszolgálatosokat felválthatják a chatbotok. „Talán már nincsenek is messze azok az idők, amikor egy ilyen telefonhívásra nem kell majd órákat áldozni" – mondja Roger Maftean, aki szerint ez azoknak rossz hír, akik a szakmában dolgoznak, de egyes robotok ugyanolyan jó munkát végeznek majd, miközben fenntartásuk alacsonyabb költségekkel jár.

Pénztáros

Sy Islam, a Farmingdale State College adjunktusa megjegyezte, hogy a pénztáros szakma átalakulása nem egy újkeletű dolog, hiszen maga a folyamat már kezdetét vette. A boltokban egyre népszerűbbek az önkiszolgáló pénztárak- és akkor az online vásárlásokról még nem is beszéltünk.

A pénztáros szakma átalakulása nem egy újkeletű dolog, hiszen maga a folyamat már kezdetét vette Forrás: Shutterstock

Fordító

Nem arról van szó, hogy hirtelen mindenki idegen nyelveket kezd el beszélni, csupán arról, hogy a különböző gépek leveszik a vállunkról a fordítás terhét. Már most is találunk olyan fordítóprogramokat, amelyek számára nem jelent akadályt élőben lefordítani egy beszélgetést, vagy egy másik nyelven felolvasni az elhangzottakat. „Hamarosan tehát nem is lesz szükség emberi közreműködésre" – vonta le a konklúziót Maftean.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.