Kettő az egyben szupervitamin, amely segíthet visszaállítani a megtépázott immunrendszert

Forrás: Shutterstock -
D vitamin PR cikk vitamin C vitamin magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha az egészség megőrzése vagy éppen visszaállítása a cél, akkor a C,- illetve a D-vitamin rendszeres szedése elkerülhetetlen. Nézzük meg, mi mindenben támogatja a szervezetet ez a két vitamin.

C-vitamin

Ez talán a leginkább ismert és egyben a legtöbbet használt vitamin, amely annyira sokoldalú, hogy már szinte csodaszernek számít. Ez az első vitamin, amelynek a fontosságáról már gyerekkorban hallottunk. Amikor megfáztunk, náthásak voltunk, egészen biztos, hogy szüleink unszolására nagyobb dózisban szedtünk belőle. Nos, most is érdemes így tenni, ugyanis az aszkorbinsav fokozza az immunrendszer működését, növeli a fehérvérsejtek számát, amelyek szembeszállnak a testünket megtámadó kórokozókkal, és fokozza a fehérvérsejtek működését. Jelentősen csökkenti a meghűléses betegségek, a nátha tüneteit. Általánosságban jó hatással van az egészségre, de a szépségápolásban sem elhanyagolható a szerepe.

Erősíti a hajszálereket, megelőzi a zúzódások kialakulását, segít a sebgyógyulásban, egészségesen tartja az izmokat, ínszalagokat, ízületeket, szerepet játszik az asztma gyógyításában és egyes szembetegségek kialakulásának megelőzésében. S ha ez nem lenne elég, akkor jó, ha tudjuk, hogy nélkülözhetetlen a kollagén képződéséhez és nagyon komoly antioxidáns, így hatékonyan száll szembe az öregedés jeleivel is.

Bőrápolás kollagénnel Forrás: Shutterstock

Mekkora dózisra van belőle szükség?

Elég szélsőséges véleményeket hallani arról, hogy mennyi C-vitaminra van szükség naponta. A skorbut megelőzéséhez már elegendő a 40-60 mg, a dohányosoknak azonban minimum 100-200 mg a szükséges adag. Egyes szakemberek azt hangoztatják, hogy a 200 mg bőven elegendő, míg mások (pl. a Nobel-díjas Linus Pauling) akár 10.000 mg-ot is ajánlanak. Talán érdemes itt is az arany középutat választani és betartani a napi 500-1000 mg bevitelt, mert míg a túl kevés C-vitamin többek között íny- és fogbetegséghez, fáradékonysághoz, hajhulláshoz vezethet, addig a túl nagy mennyiség hasmenést, gyomorpanaszokat és veseproblémákat okozhat.

D-vitamin

A D-vitamin tulajdonképpen egy, a szteroid hormonok családjába tartozó, zsírban oldódó aktív hormon, vagyis inkább prohormon. A napfény hatására szervezetünk a bőrben képes előállítani, amit a zsírszövetekben el is raktároz: az UV-B sugárzás hatására egy igen összetett folyamat révén, elsősorban koleszterinből keletkezik.

Ez a nagyszerű vitamin számos betegség megelőzésében és feloldásában, valamint az általános egészségünk megőrzésében játszik szerepet. Feladatai között szerepel a csontok egészségének megőrzése, az immunrendszer támogatása, a szív- és érrendszeri betegségek elkerülése, továbbá segít elkerülni a daganatos megbetegedéseket, a cukorbetegség kialakulását, és hatalmas szerepe van az elhízás, a depresszió és az autoimmun kórképek elkerülésében. A D-vitamin továbbá befolyásolja a hormonháztartás működését, szabályozza a vérnyomást, és hatással van a sejtek regenerálódására is.

A D-vitamin számos esetben jelent megoldást meddőség esetén, mivel a női és a férfi termékenységre is jótékonyan hat, de D-vitamin kúra javasolt PCOS, inzulinrezisztencia, menopauza, valamint menstruációs cikluszavar esetén is.

D-vitamin pótlás Forrás: Shutterstock

Sokan úgy vélik, D-vitamint csak a gyerekeknek érdemes szednie, és nekik is csupán a téli időszakban, hiszen a napsütés hatására szervezetünk eleget termel belőle. Ám ez így nem teljesen fedi a valóságot. A modern ember nincs eleget a napon ahhoz, hogy megfelelő mennyiség tudjon termelődni ebből a rendkívül fontos vitaminból ahhoz, hogy kellő mértékben raktározódhasson el. Így tavaszra az emberek nagy százaléka D-vitamin hiányban szenved.

Mennyit szedjen belőle egy felnőtt ember?

Felnőttek esetén a napi D-vitamin adag 1500-2000 NE (nemzetközi egység). Ilyenkor tavasszal – a legjobb esetben is kiürült - D-vitamin raktárak feltöltése azonban élelmiszerekkel szinte lehetetlen. Vannak persze olyan ételek, amik tartalmaznak D-vitamint, de étkezéssel a vitaminigény mindössze 10-20 százaléka biztosítható.

Ha nem akarsz ennyi pirulát szedni...

Akkor vess egy pillantást erre a termékre, amely C-vitamin és D-vitamin egyben.

Neked ajánljuk, ha

  • szeretnéd az immunrendszered egészségét és vitalitását megtartani,
  • gyakran küzdesz a megfázás tüneteivel,
  • a téli hónapokban is pótolni szeretnéd a D-vitamin szükségleted,
  • irodai munkát végzel és ritkán jutsz ki a friss levegőre,
  • szervezeted extrém stressznek van kitéve,
  • kevés gyümölcsöt/zöldséget fogyasztasz,
  • vagy ha egy nagyon jó C- és D-vitamin kombinációt keresel, a kevesebb néha több jelleggel. Vitalitásod megőrzése egyik legfontosabb küldetésünk.

Amennyiben szeretné, ezen a linken megrendelheti!

Vitaminokat és egyéb étrend-kiegészítő termékeket az alábbi linkről rendelhet >>

Forrás: Herbiovit / Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.