Brutális árcsökkentéssel támogatja a családokat a Lidl Magyarország

Forrás: Lidl Magyarország -
vásárlás akció élelmiszer árcsökkenés Lidl Magyarország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ahogy arról már többször is lehetett olvasni, a Lidl Magyarország egyik fontos törekvése, hogy elérhető árakat és maximális minőséget biztosítson a vásárlók számára. A vállalat ennek érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri a fogyasztói igényeket, ezt támasztja alá a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös felmérésének február 13-án megjelent eredménye is, mely alapján elmondható, hogy a fogyasztók szerint a Lidl a legolcsóbb FMCG-hálózat 2023-ban Magyarországon.

A Lidl Magyarország különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél több termékkategóriában csökkentse az árakat, ezzel támogatva a hazai családokat. Január elsejétől már több mint 300 termék árát mérsékelte az áruházlánc, melyek között helyet kaptak a különféle tej-és tejtermékek, így például a sajtok és a vajak, a száraztészták, a rizs, de számos egyéb élelmiszerért kevesebbet kell már fizetni a tavalyihoz képest. Van olyan termék, melyhez akár 25 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a vásárlók.

Ez óriási örömhír azoknak, akik nap, mint nap azon gondolkodnak, hogyan oldják meg a minőségi, de kedvező áron történő vásárlást. Manapság ez a kérdés kardinális minden ember életében, függetlenül attól, hogy egyedülálló, kis- vagy nagycsaládos. Épp ezért rettentő nagy segítséget és havi szinten szemmel látható spórolást jelent az áruházlánc árcsökkentő tevékenysége.

Kiemelt termékek

A sajtok esetében a 250 grammos Pilos Edámi darabolt sajt ára például 25%-kal 749 forintra csökkent, az 1 kg-os kiszerelésű Pilos trappista sajt pedig 23%-kal kerül kevesebbe, ami darabonként igen jelentős, 900 forintos megtakarítást jelent a vásárlók számára.

Az áruházlánc kínálatában elérhető tartósan árcsökkentett termékek között szerepelnek további trappista sajtok, de megtalálható a 700 grammos Pilos laktózmentes trappista sajt is, ami az eddigi 3799 forint helyett 2999 forintba kerül, vagyis 21%-kal kell érte kevesebbet fizetni, ami különösen a speciális étrendet követő vásárlók számára jelent könnyebbséget, csak úgy, mint a szintén árcsökkentett Pilos laktózmentes szeletelt trappista sajt. Hétfőtől pedig 14 százalékkal olcsóbb a 125g-os mozzarella sajt is.

Forrás: Lidl Magyarország

Pékáruk esetében az 1 kg-os félbarna kenyér ára újra 700 Ft alá csökkent, azaz 50 forinttal olcsóbban 695 Ft-ért vásárolható meg, de a sajttal szórt nosztalgia kifli ára is 20 forinttal csökkent, míg a fahéjas tekercs 10%-kal lett olcsóbb.

Jelentős mértékben, 20%-kal csökkent az 1 kg-os kiszerelésben elérhető baromfi rudacska ára is, amit mostantól 949 forintért vehetnek meg a vásárlók, a Pikok szeletelt sertés szendvics sonka, ami 549 forintos áron érhető el, vagyis 24%-kal kell érte kevesebbet fizetni.

Szintén jelentős mértékben, 16 százalékkal csökkentette az áruházlánc a Combino durum száraztészták (spaghetti, fusilli, penne rigate, chifferini) árát is. De olcsóbb lett többek között a Pilos 20%-os tejföl 11%-kal, a W5 mosogatógép tabletta ára 11%-kal lett kedvezőbb, illetve 100 forinttal kevesebbet kell fizetni a 340g-os darabolt ananászkonzervért is, ami így 799 Ft-ba kerül

Mindezek mellett olyan termékek is olcsóbbak lettek, mint a Kania fűszerpaprika, a rizs, előbbinek 10%-kal, utóbbinak 11%-kal mérséklődött az ára, vagy a vegyes virágméz, melyért 240 forinttal kell kevesebbet fizetni. A Siempre tisztasági betét 27%-kal kerül kevesebbe, de a különböző méretű és kiszerelésű Lupilu Nature pelenkáért is kevesebbet kell fizetni.

Ezeken kívül pedig további akciók is várnak a vásárlókra, melyek hétről hétre – a teljesség igénye a Lidl honlapján is megtalálhatóak.

Akciós újság: Az üzletekben és az online felületeken (lidl.hu, Lidl app, Lidl Plus app) elérhető akciós újságban mindig megtalálhatóak az aktuálisan elérhető, legkedvezőbb árú termékek. A vállalat január elejétől megszüntette az akciós újságok háztartásokba történő terjesztését, mellyel egyrészt mérsékelte papírfelhasználását, másrészt az így megtakarított összeget extra akciókra fordítja.

Lidl Plus app: A Lidl Plus a diszkontlánc digitális hűségprogramja. Az ingyenes mobilapplikáció számos lehetőséget rejt magában, amellett, hogy nap mint nap segít a takarékoskodásban. A hétről hétre érkező újabb akciók mellett további kedvezményeket érvényesíthetnek, ha minden vásárlás alkalmával használják a Lidl Plus applikációt. Az applikációban hetente további 10-12 akciós árucikket jelentő kuponnal spórolhatnak a bevásárlás során, valamint a kaparós nyereménykártyákkal és a Kupon Plusszal további kedvezményekhez – mint például ajándék termékek vagy extra számlavégi kedvezmény – juthatnak.

Forrás: Lidl Magyarország

Tudatos vásárlás, több lehetőség

A Lidl Magyarország nem eltitkolt törekvése, hogy megmutassa az embereknek a helyes és költséghatékony vásárlás módját. Épp ezért nemcsak az árak csökkentésével, hanem vásárlási tippekkel is ellátnak minket, amit a „Spórolási tippek" menü alatt találhatnak meg az érdeklődők. Ezek között szerepelnek többek között az „Őrületes Lidl ár" és a „Szuperár" táblák jelentősége, az XXL termékek és az „Együtt olcsóbb" akciók, valamint a saját márkás termékek nyújtotta előnyök, de pénztárcabarát receptekkel is segít a spórolásban a Lidl.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.