Gyász

„Úgy gondoljuk, nem tett jót neki a kezelés” - megtörte a csendet Berki Krisztián pótanyja

Létrehozva: 2022.05.26.

Módosítva: 2022.05.26.

Forrás: LifeTV

Három hete, hogy Berki Krisztián hirtelen meghalt. Mint kiderült, talán mindez elkerülhető lett volna, ha a magas vérnyomására és a cukorbetegségére is beszedte volna a megfelelő gyógyszereket, de ő nem akart tablettákhoz nyúlni, mivel természetes úton szerette volna kezelni magát. Az elhunyt médiaszemélyiséget rengetegen gyászolják, köztük Tünde, aki azután vette magához a botrányhőst, hogy a szüleitől nem kapott elég szeretetet.

„Ő igazából a legmelegszívűbb ember volt a világon. Egy hatalmas testbe zárt, szeretetéhes kisfiú. A saját gyermekemként szerettem, mintha csak a harmadik fiam lenne... Imádott enni, inni, nevetni. A legéletigenlőbb ember volt, akit ismertem” – mondta róla érzelmesen a Storynak. Tünde úgy látja, a buszbaleset után a fia teljesen megváltozott, nehezen viselte a sok bántást.

„Iszonyatosan megviselte őt, belebetegedett, hogy börtön fenyegette, de magánál is jobban féltette a szerettei lelkét” – árulta el, majd hozzátette: szerinte a testépítés okozta problémák mellé lelki gondok is járultak, ezek vezethettek a halálához.

„Amikor nyaraltunk, nem egyszer a terasz hideg kövére feküdt, úgy hűtötte magát, mert az egekben volt a vérnyomása, hőhullám gyötörte. Rögtön az ugrott be, hogy most is azért mehetett ki az erkélyre, hogy jobban legyen, de összeomlott a keringése. Többször is kórházba került, és hiába járt szakemberhez, a lelkiállapota sem javult. Sajnos, Mazsi és én is úgy gondoljuk, nem tett jót neki a kezelés” – jelentette ki Tünde.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513310
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143028_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lőw Zsolt a Mandinernek elárulta, jön-e Újpestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513310
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”