"Nem tudtam, képes leszek-e színpadra állni" - rákbetegségéről vallott Bródy János

Forrás: FACEBOOK -
basalioma betegség Bródy János állapota műtét koncert Bródy János rákbetegség egészség fellépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kórházi ágyról, hatalmas kötéssel a fején posztolt képet még tavasszal Bródy János. A zenész akkor az egész országot megrémítette, ugyanis semmit nem árult el az állapotáról. Elsőre azt hihettük, hogy szemműtétje volt, ám később kiderült, hogy sokkal súlyosabb dolog miatt kellett megoperálni.

A Kossuth-díjas énekes-zenészt basalioma, egyfajta bőrdaganat támadta meg. Az orvosoknak minden olyan szövetet el kellett távolítaniuk Bródy János arcáról, ahol megkezdődött a rosszindulatú sejtburjánzás. A baj pedig nagyobb volt, mint elsőre sejtették és a zenésznek eddig összesen hétszer kellett kés alá feküdnie.

Az operációk azonban sikeresek voltak, ezt bizonyítja, hogy Bródy nemrég visszatért a színpadra.

Forrás: FACEBOOK

"Örömmel mondtam igent, amikor felkértek a jótékonysági koncertre, de az az igazság, hogy akkor még nem tudtam, képes leszek-e színpadra állni, hiszen az elmúlt hónapokban semmit nem vállalhattam el" – mesélte a Blikknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.