Létrehozva: 2022.01.24.

Kulcsár Edina örökre magán viselheti Csuti szerelmi zálogát – De mit szól ehhez G.w.M?

Intim helyre, a jobb keble mellé tetováltatta megismerkedésük dátumát Kulcsár Edina. Csuti emléke így örökre a testén maradhat.

Kulcsár Edina hat éve még úgy nyilatkozott, nem hinné, hogy valaha szakítani fognak Csutival. A pár akkor még csak néhány hónapja randizgatott, de annyira biztosak voltak a kapcsolatukban, hogy közös szerelmi tetoválást csináltattak.

A megismerkedésük dátumát varratták magukra: Csuti a nyakára, Edina pedig intim helyre, a jobb keble mellé kérte a tetoválást.

Kulcsár Edina és Csuti hat éve közös tetoválással pecsételték meg a szerelmüket
Fotó: TV2

„Elkísértem őt egy tetoválószalonba, ahol felvetették, hogy miért nem csinálunk közös tetoválást. Kicsit megijedtem a gondolattól, aztán arra gondoltam, hogy miért ne? Egyszer élünk, nagyon nagy a szerelem közöttünk, és a megismerkedésünk napja vízválasztó volt számomra, húzóerő volt az ő személye” – mondta el még 2016-ban a Mokkában Edina, amit a Ripost munkatársa szúrt ki.

Íme, a tetoválás
Fotó: TV2

Könnyen lehet, hogy a most már G.w.M oldalán feltűnő Edina nem is szabadul meg a szerelmi zálogtól... Legalábbis a hat évvel ezelőtti videóban arra utalt, hogy mindig, minden körülmények között megtartaná a szimbólumot.

„Nem gondolom, hogy valaha is szét fogunk menni, mert nagyon szeretjük egymást, de ha mégis, akkor is nagyon büszkén viselném ezt a tetoválást, ha ő nem lenne, mert ő nagyon nagy segítség volt az életemben.”

G.w.M-nek tehát meg kell szoknia, hogy akárhányszor ránéz a kedvesére, felfedezheti rajta a volt férj emlékét...

Ellenkező esetben viszont vár egy fájdalmas, kellemetlen beavatkozás Edinára, aminek során lézeresen távolítják el a Csutit szimbolizáló mintát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól