Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Amikor a mókus spájznak nézi az autódat: 160 kilónyi dióval pakolta meg a járgányt

default user icon
MME
Bill Fischer álmában nem gondolta volna, hogy egyszer észak-dakotai otthonának udvarán fogja egy mókus megkeseríteni az életét. Történt ugyanis, hogy a rágcsáló az ő Chevrolet Avalanchét nézte ki téli odúnak, ezért a közeli diófa lehullott termésével pillanatok alatt meg is pakolta azt.

A Local 12 WKRC-TV csatorna számolt be arról a vicces és egyben balszerencsés esetről, amikor egy észak-dakotai férfi, Bill Fischer autójának különböző részeibe egy mókus 160 kilónyi diót hordott össze, hogy biztonsággal vágjon neki az őszi-téli hónapoknak.

- Miután a motorteret is sikerült kitakarítanom, utána még a sárvédőmet is le kellett szednem, hogy az összes diótól meg tudjam szabadítani a járgányomat. Ez a kis pimasz vörös mókus ráadásul nem csak engem, hanem a kutyámat, Ashurt is folyamatosan szívatja – mondta Bill.

Most jelenleg úgy áll a helyzet, hogy az autó részben diómentes, ám azért megdöbbentő, hogy a képeken látható helyzet mindössze néhány nap alatt alakult ki egyetlen mókusnak köszönhetően. Hogy miért csak részben diómentes? Mert még most is akadnak olyan helyek az autóban, amihez lehetetlen volt az észak-dakotai férfinak hozzáférnie.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss