A HANGSZÓRÓ, AMI ÖRÖKRE SZÓL

Vágólapra másolva!
Megérkezett a Bang & Olufsen legújabb hordozható hangszórója.
Vágólapra másolva!

Lerántották a leplet a Bang & Olufsen legújabb, Beosound A5 néven elérhető, hordozható hangszórójáról, melynek tervezésében ezúttal a dán-olasz GamFratesi stúdió is besegített. A Beosound A5 formavilágát a skandináv és a mediterrán kultúrák költői találkozása ihlette, ám nem csak az egyedi dizájn és a márkára jellemző csúcsminőségű hangzásvilág miatt lesz igazán érdekes a hangszóró, hanem azért is, mert a hordozható szegmensben még nem találkozhattunk olyan eszközzel, ami már a koncepció szintjén is ennyire hosszú élettartamra lett volna tervezve. A brutálisan precíz összeszerelés és az abszolút minőségi alapanyagok már megszokott, ám a sikert ezúttal garantáltan nem bízták a véletlenre a dán tervezők, és a csúcskategóriás technológiai fejlesztések mellett még olyan funkciókat is kapott a hangszóró, melyek a jövőben fognak csak igazán nagyot szólni!

Forrás: Bang & Olufsen

EGY ÚJRAGONDOLT BANG & OLUFSEN IKON

A Beosound A5 már az első pillanatban képes megragadni bárki figyelmét. A skandináv természet színei, egyedi anyagai, valamint az olyan tradicionális elemek, mint a tengerpartokon viselt Panama szalmakalap, vagy az 1690-as évek dán bútoripar kézműves bőrdíszítései inspirálták a tervezőket. A hangszóró lágy vonalvezetése és természetközeli anyaghasználata az 1961-ben bemutatott Beolit 607 formavilágát idézi meg. A Beolit 800 és a Beolit 1000 tikfa borítását eredetileg Jacob Jensen álmodta meg a '70-es évek elején, ám még közel 50 év távlatában is komoly hatást gyakorol az iparra, így a Beosound A5 mérnökeire is.

Forrás: Bang & Olufsen

A hangszóró két verzióban érhető el. A természetes alumínium verzió papírszövettel befont előlapja és a világos tölgyfából készített fogantyúja a skandináv tengerpartok laza, ám mégis elegáns hangulatát idézi, a sötét tölgyfa burkolattal és pánttal kombinált fekete antracit változat pedig inkább a komorabb téli erdők atmoszféráját eleveníti meg. Mindkét változat remekül mutat az otthoni és a kültéri használat során is, a legkülönfélébb körülmények közt is megtestesítik a skandináv dizájn exkluzivitását.

ERŐTELJES, PONTOS ÉS HORDOZHATÓ

A Beosound A5 az a hangszóró, ahol az otthoni és a hordozható zenehallgatás találkozik. Az erős tölgyfa fogantyú lehetővé teszi, hogy a hangszórót szobáról szobára magunkkal vihessük, és mindig tökéletes hangzást kapjunk. Az IP65-ös víz és porállóságának köszönhetően pedig a zene nem áll meg az otthon küszöbénél, a Beosound A5 hangszóró ugyanis bármilyen kültéri kaland során is hű társunk maradhat. A 9000 mAh-s akkumulátorával egyetlen töltéssel több mint 12 órán át képes üzemelni, a felső panelbe épített vezetéknélküli telefontöltővel pedig egyértelműen a Beosound A5 a Bang & Olufsen kínálatának eddigi legsokoldalúbb hangszórója. A Beosound A5-öt pedig nem csak a legváltozatosabb természeti, hanem a legkülönfélébb hardveres környezetbe is nyugodtan magunkkal vihetjük, hiszen kompatibilitási listáján a Beolink Multiroom, az Airplay 2, a Chromecast, a Spotify Connect és a Bluetooth 5.2 mellett még sok más opció is szerepel.

Forrás: Bang & Olufsen

Sőt, nem csak legsokoldalúbb, de egyben a legnagyobb teljesítményű hordozható hangszórója is jelenleg a Bang & Olufsen portfóliójának, lássuk is, mi rejtőzik a borítás alatt! A négyutas hangsugárzó rendszer négy digitális erősítővel kombinálva összesen 280 wattos teljesítményt biztosít, ami a legnagyobb szobákat is képes megtölteni a 360 fokos dinamikus hangzással. Az 5,25 hüvelykes mélysugárzóval, a dupla 2 hüvelykes teljes spektrumú sugárzóval és a ¾ hüvelykes magassugárzóval a Beosound A5 101 dB-t képes elérni a 32-23.000 Hz-es frekvencia tartományban.
Technológiai oldalról a kiváló hangminőséget kínáló Beolab 90 és 50 Hi-Fi hangfalakhoz nyúl vissza a Beosound A5. Így például a Beolab sorozattal bemutatkozó Beamforming technológia is megtalálható a Beosound A5-ben, amely páratlan pontossággal irányítja a hangsugárzókat, hogy a zenehallgatás során biztosan azt a hangzást kapjuk, amit a művészek eredetileg is megálmodtak.

Forrás: Bang & Olufsen

HŰSÉGES TÁRS, ÉVTIZEDEKEN ÁT

A Beosound A5 minden téren sokkal többet nyújt, mint amit egy hordozható hangszórótól elvárhatnánk, viszont a példátlan tartóssága és időtállósága az, amivel a Bang & Olufsen csak igazán felteszi az i-re a pontot. Az időtlen dizájn mellett a hangszóró moduláris kialakítású, így könnyen karbantartható és javítható, hogy az élettartamát jelentősen meg tudjuk hosszabbítani egy új eszköz vásárlása helyett. Ráadásul a dán vállalat a későbbiekben sem hagy fel az alkatrészek és a cserélhető előlapok gyártásával, úgyhogy a jövőben érkező új színekkel és új anyagokkal a Beosound A5 mindig is képes lesz együtt változni és fejlődni a vásárló stílusával és személyiségével.
Hasonlóan jövőbiztos tulajdonságokkal találkozhatunk hardveres és szoftveres oldalról is. A Bang & Olufsen Mozart platformjának hála a Beosound A5 élettartama túlmutat még a gondos precizitáson és a moduláris tervezésen is. A Mozart platform a folyamatosan érkező frissítéseknek hála mindig naprakész lesz a kapcsolati képességek, a szoftveres fejlődés és a hangzás terén is. A Beosound A5 részére gyakorlatilag adott a lehetőség, hogy az új technológiákkal úgy fejlődjön tovább, hogy képes legyen teljesen új, a jövő elvárásainak megfelelő hallgatási élményt nyújtani.

Forrás: Bang & Olufsen

Egészen pontosan mit is tartogathat a jövő? Az Ultra-Wide Band bemutatása például olyan új funkciók előtt nyitja meg az utat a jövőben, mint a Proximity Pairing, mely újabb szintre emelheti a kapcsolati lehetőségeket. A Proximity Pairing a lenyűgöző sztereóélmény eléréséért automatikusan képes lesz összecsatlakoztatni két Beosound A5-öt, ha a hangszórók közel kerülnek egymáshoz. A hangszóró kapcsolati lehetőségeit viszont természetesen jelenleg sem érheti kritika; a Beosound A5 önmagában is használható, ám a Mozart platform segítségével könnyedén egy sztereó rendszerré kapcsolhatunk össze két Beosound A5-öt, vagy bármilyen más Mozart-kompatibilis hangszórót. Ha pedig ez sem lenne elég, a hangszóró egyszerűen integrálható a Bang & Olufsen okos otthoni rendszerébe, így egyetlen gombnyomással egy lenyűgöző multiroom élményt hozhatunk létre.

Az új Beosound A5 hangszórók megvásárolhatóak az alábbi partnereinknél:

Bang & Olufsen
220volt Magyarország
Denon Store: