Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Akár féláron is vehetünk majd terméket a kötelező akción belül a Lidlben

A piacvezető áruházlánc különleges akciót hirdet, melynek a vásárlók örülhetnek majd a legjobban. A Lidl ugyanis június elsejétől szó szerint és képletesen is „többet ad" a rendeletben előírt kedvezmények helyett, és hatalmas akciókkal várják a magyar vásárlókat.

A magyar kormány tavasszal jelentette be, hogy az árstopok mellett a kötelező bolti akcióval kívánja segíteni a családokat. A rendelet értelmében a kereskedők kötelesek lesznek a húsz meghirdetett termékkategóriából kategóriánként egy-egy terméket 10%-kal olcsóbban kínálni. Ezt az akciót ráadásul csütörtöktől szerdáig, azaz egy teljes héten át érvényben kell tartaniuk.

A döntés vonatkozik a nagy élelmiszerláncokra, így a Lidl Magyarországra is, ám a vállalat a minimum elvárt 10%-os csökkentésnél többet enged majd az akcióban részt vevő termékek árából. A kötelezően akciózott árucikkek között lesz olyan, amelyet 20, 30, de akár 50%-kal olcsóbban vehetünk meg, azaz akár féláron kínál majd egyes termékeket a Lidl.

Mikor indul a kötelező akciózás?

A rendelet értelmében 2023. június 1-jével veszi kezdetét a kötelező akciózás. A boltok kötelesek lesznek hetente ismétlődő jelleggel, minden héten csütörtökön 0 órától a következő hét szerda 24 óráig akciós áron kínálni az általuk kiválasztott termékeket.

Mely termékek lesznek kötelezően akciósak?

A kormány meghatározott húsz termékkategóriát, ezekből kell hetente egyet-egyet választania a boltoknak. A kategóriák sorban: baromfihús; sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek; hal, halkonzerv; húskészítmények; tej, tejföl és helyettesítői; joghurt és egyéb savanyított készítmények; egyéb tejtermék; sajt; vaj, margarin és készítményei; egyéb zsiradékok (növényi és állati); kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb cereáliák; liszt, cukor, tartósított lisztesáru; friss zöldség; friss gyümölcs; gyümölcs-, zöldséglé; készételek, fűszerek, ételízesítők; kávé, tea és ásványvizek és üdítőitalok.

Hogyan találom meg a kötelezően akciós termékeket?

A boltok kötelesek lesznek egyértelműen jelölni, melyek a kötelezően akciós termékek, ám a Lidl ennél is továbbmegy, ugyanis nem pusztán a 10%-os csökkentést alkalmazzák. Ennek érdekében meghirdették a „Többet adunk" elnevezésű akciót, melynek keretében előfordulhatnak akár 50%-os kedvezmények is a megjelölt termékekre.

Az áruházlánc a június 1-jétől június 7-éig tartó akciós időszakban a friss húsok és húskészítmények esetében 25–30% kedvezményt biztosít a kiválasztott árucikkekre, míg az érintett tej- és tejtermékek, valamint pékáruk 25–40% közötti akciókkal lesznek elérhetőek. A megjelölt gyümölcsöket pedig 25–30%-kal olcsóbban tudjuk majd megvásárolni a kötelező akciózás első hetében.

Nem ez az első árcsökkentő akciója idén a Lidlnek, ugyanis az év első napjaitól kezdve fokozatosan mérsékli termékei árát, minderre pedig azért van lehetőség, mivel csökkennek a beszerzési árak, illetve az azon is túlmutató árelőnyt azonnal továbbadja a fogyasztóknak.

A kötelezően akciós termékek listája megtalálható a Lidl szórólapjában, online és a boltokban kihelyezett állványokon.

(x)

Ezek is érdekelhetnek

Friss