Felfázás 1x1 – Így előzd meg a kellemetlen tüneteket!

Forrás: Shutterstock -
felfázás hólyaghurut urzinol2022
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok nő számára okoz időről időre problémát a hólyaghurut, amit általában „felfázásként" emlegetünk. Vannak, akik kevésbé fogékonyak rá, és akadnak olyanok is, akik évente többször megbetegszenek. Ha te az utóbbi csoportba tartozol, akkor megmutatom, mire érdemes odafigyelned, hogy csökkentsd a betegség kialakulásának esélyét.

Mi is a hólyaghurut?

Sokan gondolják, hogy a felfázást szó szerint kell érteni, ami akkor következik be, ha sokat járkálunk mezítláb vagy sokat üldögélünk a hideg kövön, vagy nem öltözünk fel eléggé. Persze, ebben is van igazság, csakhogy a felfázás valódi okozói legtöbbször a bélrendszerben és a hüvelyben előforduló baktériumok. Ha azok a húgycsövön keresztül feljutnak a hólyagba és ott elszaporodnak, akkor gyulladást (hólyaghurutot) és ezzel együtt járó kellemetlen panaszokat okozhatnak.

A hólyaghurut tünetei

A felfázás tünetei közé tartozik a gyakori vizelési inger, ami csupán kevés, csípős, rossz szagú vizelet ürülésével jár. Marad utána az érzés, mintha a hólyag még mindig tele lenne, és nem ritka az alhasi fájdalom sem. Ahhoz, hogy ezeket a panaszokat elkerüljük érdemes a megelőzésre koncentrálni. Az alábbi dolgokra minden esetben figyeljünk oda.

Igyunk sok folyadékot!

Rendkívül fontos, hogy elegendő – legalább napi 2-3 liter – folyadékot juttassunk a szervezetünkbe. Ellenkező esetben csökken a vizeletürítések száma, ezáltal a kórokozóknak több idejük marad a hólyag falán megtelepedni és szaporodni.

Figyeljünk a megfelelő öltözködésre!

Fontos, hogy mindig az időjárásnak megfelelően, rétegesen öltözködjünk. Ha alulöltözünk, akkor könnyen lehűlhet a testünk, aminek következtében összeszűkülnek a kismedence kapillárisai, romlik a húgyhólyag keringése, ezáltal pedig csökken az immunrendszer hatékonysága. Sportolás után az átizzadt ruhánkat azonnal cseréljük le, mert ha még órákon át abban maradunk, akkor nemcsak megfázhatunk, hanem ez kedvez a felfázást okozó baktériumok elszaporodásának az intim tájékon és a húgyutakban. Mindig tegyünk be váltóruhát és fehérneműt a hátizsákunkba, hogy átöltözhessünk! Ne viseljünk műszálas alsóneműt, főleg ne tangát, mert könnyen beleizzadhatunk, ami melegágya a fertőzéseknek. Sportoláshoz legjobb a sportalsó, amely kényelmes, légáteresztő és nem csúszik el a mozgás hatására.

Szex előtt és utána is fontos a pisilés!

Szexuális együttlét során a végbéltájékon található baktériumok könnyen belesodródhatnak a húgycsőbe. A fertőzés megelőzése érdekében az intim együttlét előtt és utána is erősen ajánlott a vizeletürítés, amely segít elkerülni, hogy a hólyagba esetleg feljutó kórokozók ott elszaporodjanak. A szex után jelentkező hólyaghurutot „nászutas betegségként" is szokás emlegetni.

Időben menjünk el a mosdóba, ne tartogassuk a vizeletet!

Soha(!) ne tartsuk vissza a pisilést! A hólyagban hosszasan tartogatott, pangó vizelet ideális körülményeket biztosít a kórokozók szaporodásához, ami miatt könnyen kialakulhat húgyúti fertőzés. Az sem megoldás, hogy kevesebbet iszunk, hogy majd ne kelljen vécére mennünk. A bőséges folyadékbevitel elengedhetetlen ahhoz, hogy a termelődő vizelet átmossa a hólyagot, így megakadályozva a baktériumok megtelepedését.

Forrás: Shutterstock

Tudd, mi az optimális hüvelyi higiénia!

A hólyaghurut elkerülése szempontjából fontos tényező az egészséges hüvelyflóra megőrzése. Ha elhanyagoljuk vagy túlzásba visszük az intimhigiéniát, esetleg hormontartalmú gyógyszereket szedünk, valamint nem táplálkozunk megfelelően, könnyen felborulhat a hüvely kényes egyensúlya, illetve csökkenhet a hüvelyflórában található jótékony Lactobacillusok száma. A kórokozók viszont így elszaporodhatnak, és a húgycsövön keresztül a hólyagot is elérhetik.

A menopauza is hajlamosít a hólyaghurutra

A női testben az ösztrogén nevű nemi hormon szintje a változókorban visszaesik, ez pedig egyrészt negatívan hat a jótékony baktériumokra, ezáltal a hüvely védekezőképességét gyengíti. Másrészt ösztrogén hiányában a húgyutak hámja is sorvadásnak indul, az elvékonyodó hám pedig jóval sebezhetőbb és fogékonyabb a fertőzésekre. Változókorban még inkább oda kell figyelnünk a megelőzésre.

Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj?

A legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordulhat, hogy felfázunk, és szembe kell néznünk a többnyire könnyen múló, ám kellemetlen tünetekkel.

1. Igyál sokat! A húgycsőben maradt baktériumok a vizelettel ürülnek ki a legjobban, így érdemes odafigyelni a fokozott folyadékbevitelre.
2. Ha enyhe, kezdeti tüneteid vannak, választhatsz gyógynövényeket tea, vagy bármelyik patikában vény nélkül kapható növényi gyógyszer formájában.
3. Ha nem múlnak, vagy erősödnek a tünetek, vagy magas láz, esetleg véres vizelet jelentkezik, orvoshoz kell fordulni, mert valószínűleg antibiotikumra lesz szükség.
4. A fertőzés ideje alatt nem ajánlott a szexuális együttlét: a tünetek súlyosbodásának veszélye miatt érdemes megvárni a tünetmentes állapotot.

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés

Az Urzinol medveszőlőlevélkivonat-tartalmú, vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer.

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.