Megdöbbentő bejelentés az USA szerepéről az ukrajnai háborúban

TOPSHOTS Horizontal CONFLICT WAR AND CONFLICT orosz ukrán háború
Egy ukrán katona egy RPG-vel lő az orosz állás felé a Donyeck régió frontvonalában
Vágólapra másolva!
A kínai külügyi szóvivő szerint az Egyesült Államok idézte elő az ukrajnai válságot, és jelenleg is "a legjelentősebb olyan tényező, amely szítja a konfliktust".
Vágólapra másolva!

Mao Ning hétfőn pekingi sajtótájékoztatóján azt mondta: azzal, hogy Washington nehézfegyverekkel látja el Ukrajnát, csak súlyosbítja és hosszabbítja a konfliktust.

A szóvivő kérdésre reagálva fogalmazta meg ezeket a vádakat. A kérdés azzal kapcsolatban hangzott el, hogy amerikai vádak szerint kínai vállalatok valószínűleg inkább az orosz felet támogatják az ukrajnai háborúban.

Kína szerint az USA a felelős Forrás: AFP/Brendan SMIALOWSKI/Brendan Smialowski

Mao Ning leszögezte, hogy "alaptalan gyanúsításról" és zsarolásról van szó, és Kína nem fogja tétlenül nézni, hogy az Egyesült Államok megsértse a kínai cégek jogait és érdekeit.

- fogalmazott a kínai szóvivő.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap kezd kétnapos látogatást Pekingben. Háborús közvetítésünk itt követhető.