Megdöbbentő döntést hozott a Lidl, sokan nem fognak örülni

Lidl, Lidl logó, logó, bevásárlóközpont, illusztráció,
Budapest, Hungary - October 04, 2020: Shopping people in face mask walking in front of a Lidl store at the weekend
Vágólapra másolva!
A Lidl diszkontlánc a húskínálat drasztikus csökkentését tervezi az elkövetkezendő években, ugyanis a cégcsoport új célkitűzései között kevesebb állati fehérje eladása szerepel - írta meg a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A döntést a vállalat azzal magyarázta, hogy zöldíteni szeretnének, illetve klímavédelmi célokról is beszámoltak. A Bild cikke alapján a határozatot nem magyarázták tovább, azonban a kiesést a növényi fehérjét tartalmazó élelmiszerek növelésével oldanák meg.

Arról azonban nem esett szó, hogy a magukat húsevőnek vallókat milyen intézkedéssel próbálnák a vásárlóik között tartani.

Az áruházlánc érvelése alapján nincs még egy bolygónk, ezért az embereknek úgy kell táplálkozniuk, hogy figyelembe veszik a Föld lassan fogyó kapacitásait, amelyek csak akkor lehetnek elegendőek, ha kevesebb húst fogyasztunk.

Illusztráció Forrás: Raketir / Shutterstock

A Lidl az intézkedéstől egyfajta imázsjavulást is remél, hiszen meg akarja különböztetni magát a többi kiskereskedelmi lánctól. Megjegyzik, hogy speciális témaheteket is tartanak majd a húsmentes termékek népszerűsítésére.

Korábban egy érdekes magyar kezdeményezésről is beszámoltunk. Eszerint a Gulyás és Társa Kft. konzorciumi partnerségben a Debreceni Egyetemmel egészséges, életkor-specifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag húskészítmények fejlesztését tervezi. Többek között érlelt szalámi és chorizo típusú szárazkolbászt fejlesztenek ki időseknek, sonkakészítményeket gyerekeknek, grillkolbászokat időseknek és középkorúaknak, továbbá speciális baromfisonkákat aktív korúaknak és testtudatos fogyasztóknak.