Család

Gyógyszertől vakult meg a magyar műsorvezető édesapja, súlyos dologgal álltak elő az orvosok

Létrehozva: 2022.08.16.

Egy Ausztriából beszerzett gyógyszer okozta a problémát.

Forrás: YouTube

Mindössze három éves volt Jáksó László édesapja, amikor megvakult. A korábbi rádiós erről a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorában beszélt.

Egy gyógyszer probléma miatt, de ez nem derült ki, mert ő '23-ban született, ergo '26-ról beszélünk az orvostudomány akkori állása szerint. Angolkór szerű valamiben szenvedett, a szülei szereztek Ausztriából valami gyógyszert, amit be is adtak neki. Mérnök volt az édesapja, az én nagyapám, egészen biztos, hogy ő az adagolást nem szúrta el, pláne nem a saját gyerekével. Mindazonáltal az orvosok állították, hogy de!

emlékezett vissza a korábbi rádiós, aki azóta több szemorvossal is beszélt, és azt mondták neki, valószínűleg a szem belső nyomását fokozhatta a gyógyszer, és ezt nem vették észre.

A műsorban Palik László rákérdezett arra, jelentette-e bármi speciálisat Jáksó László gyermekkorában az, hogy édesapja vak volt.

Én csak így voltam gyerek, máshoz nem tudok viszonyítani. Az ember vezeti a saját édesapját az utcát, de azt hittem, hogy mindenki más is

– fogalmazott az egykori rádiós műsorvezető.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”