Instagramon kért segítséget barátaitól egy kamasz, hogy elrejtsen egy holttestet

Vágólapra másolva!
A 16 éves, pennsylvaniai Joshua Coopert azzal vádolják, hogy megölt egy 13 éves lányt, majd egy barátját kérte meg, hogy segítsen neki elrejteni a holttestet. A barátja ehelyett azonnal hívta a rendőröket.
Vágólapra másolva!

Egy 16 éves fiút letartóztattak, miután

Instagram-követőit arra kérte, hogy segítsen nekik elrejteni egy holttestet. Az egyik barátjának egy videót is elküldött, melyen áldozata vérrel borított lábai voltak láthatóak.

Cooper a videóban állítólag azt is beismerte, hogy ő ölte meg a 13 éves lányt, mire barátja teljesen megdöbbent, és felvette a kapcsolatot a rendőrökkel.

Forrás: DailyStar

A rendőrök azonnal a lakóparkba siettek, ahol Cooper lakik, és

a fürdőszoba padlóján találták a halott áldozatot, lőtt sebbel a mellkasán.

Cooper elmenekült, de még aznap elfogták.

Később azt állította, hogy véletlen baleset során lőtte le a lányt.

Elmondta, hogy az apja széfjét takarította, és kivette belőle a lőfegyvereket, ezután a lánnyal töltötte a délutánt, és együtt tévéztek. Majd elkezdték nézegetni a fegyvereket.

- mondta el az egyik lakó.

Coopoer az Edison fiatalkorúak börtönébe került, ahol óvadék nélkül tartják fogva.

Gyilkosság, holttest elrejtésének kísérlete, és illegális fegyverhasználat miatt emeltek vádat ellene.