Földrengés

Sokkoló fotók jöttek a török-szíriai földrengés helyszínéről - csak erős idegzetűeknek!

MTI

Létrehozva: 2023.02.08.

Módosítva: 2023.02.08.

Több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladja az ötezret. Törökországban 4758 összedőlt épületből közel 8000 túlélőt mentettek ki.

Harminchat országból érkeztek mentőcsapatok Törökországba, hogy segítsenek az ország déli részének földrengés sújtotta térségeiben - közölte kedden este Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.

A helyszíni fotók megtekintéséhez kattints a képre!

 

A tárcavezető, akit a DHA helyi hírügynökség idézett, elmondta, hogy a katasztrófa sújtotta térség lakóinak három tartományban 50 ezer férőhelyet biztosítottak. Hozzátette, hogy kutató-mentő alakulatok több mint 3300 tagja van bevetésen.

Hulusi Akar török védelmi miniszter időközben bejelentette, hogy a térségben megnyitják a katonai kaszárnyákat és egyéb létesítményeket a civilek előtt.

Legfrissebb, kedd esti összesítések szerint Törökországban 5434 halálos áldozata és 31 ezernél is több sérültje van a határtérséget hétfőre virradóan megrázó földrengéseknek. Szíria északi részén legkevesebb 1932 halottról és csaknem négyezer sérültről tudni. Az amerikai székhelyű Csendes-óceáni Katasztrófavédelmi Központ szerint mintegy 23 millió ember lehet érintett a régióban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek