Az M1-es horrorbaleset halálos áldozata úgy megégett, hogy csak igazolványról lehetett azonosítani

Herceghalom, 2023. március 11. Összeroncsolódott gépjárművek az M1-es autópályánál Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze, mindkét irányban lezárták az autópályát 2023. március 11-én. A balesetben érintett öt kamion és 37 személygépkocsi közül 19 jármű kiégett, és összesen 26 ember sérült meg. Közülük hatan életveszélyesen, heten pedig súlyosan sérültek. MTI/Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Interjút adott az M1-es tömegbaleset áldozatának édesapja. Fájdalmas információkat osztott meg fia balesetéről a Blikknek.  
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt március 11-én, szombaton minden idők egyik legnagyobb tömegkarambolja történt az M1-es autópályán, amit porvihar okozott. A baleset herceghalom közelében, a sztráda 30-as kilométerszelvényénél, a Győr felé vezető irányban történt. Összesen 42 jármű csapódott egymásnak, köztük 6 kamion. A baleset következtében 19 autó, egy kisteherautó és egy kamion is kigyulladt. 39 ember került kórházba, egy férfi pedig meghalt.

A férfira, N. Ádám holttestére a műszaki mentés során egy kiégett kocsi alatt találtak rá.

A Blikknek megszólalt a középkorú férfit gyászoló édesapa:

- mondta a blikknek a fiát gyászoló édesapa.

Összeroncsolódott gépjárművek az M1-es autópályánál Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze, mindkét irányban lezárták az autópályát 2023. március 11-én Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Lakatos Péter

- tette hozzá.

A férfi feleségét és gyermekét - aki lábtöréssel került kórházba - néhány nap után hazaengedték a kórházból.

- magyarázta az édesapa, majd hozzátette:

Fotó: Major Kata - Origo

A nagyszülők már elmondták a gyerekeknek, mi történt az apjukkal, nem akartak sokáig titkolózni.

Ádám és felesége négy gyermeket nevelt, akik közül a legnagyobb nyolc-, a legkisebb kétéves.

A baleseti vizsgálók kérik a szemtanúk jelentkezését

A tragédia kapcsán közúti baleset okozása miatt indult büntetőeljárás, a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik. A halálos tömegszerencsétlenség okának és körülményeinek tisztázása – szakértők bevonásával – megkezdődött. Ennek érdekében a közlekedési baleseti vizsgálók kérik, az alábbi e-mail-címen jelentkezzen, aki a balesettel kapcsolatban információval, illetve kép-, vagy videófelvétellel rendelkezik: m1baleset@pest.police.hu.