Peller Annáék a barátaik előtt is titkolóztak

Peller Anna és párja, Lukács Miklós
Vágólapra másolva!
Ahogy arról kedden beszámoltunk, 14 közös év után a válás mellett döntött Peller Anna és Lukács Miki. Bár sem a környezetük, sem a nyilvánosság előtt nem mutatták, hogy problémáik lennének, valójában már két éve küzdöttek a házasságukért.
Vágólapra másolva!

A páros mindenkit meglepett azzal a bejelentéssel, hogy elválnak. Döntésük nemcsak rajongóikat, de a barátaikat és a kollégáikat is váratlanul érte, hiszen kívülről igazi álompárnak tűntek, akik több mint tíz év után is tisztelik és szeretik egymást.

Peller Anna és Lukács Miklós - már csak testvérként szeretik egymást Forrás: RTL Klub

"Anna mindig sokat mesél a családjáról, ami az utóbbi időben sem volt másképp. Sokszor emlegette Mikit és a lányukat, nem tűnt úgy, hogy gondjaik lennének. Ő egyébként is olyan típus, aki nem szívesen mesél a nehézségeiről, mindig jókedvű és vidám. Nagyon meglepett, hogy így alakult" – mondta a Blikknek a színésznő egyik tévés kollégája, aki szerint

a sok munka okozhatta a házaspár problémáját.

"Ő tényleg rengeteget dolgozik: tévézés, próbák, előadások, szinkronmunkák, emellett anyaként is próbál helytállni. Hihetetlen tempót diktál, ezzel nem mindenki tud lépést tartani."

Miki egyik barátja szerint is a sok munka volt az egyik oka annak, hogy a házaspár kapcsolata végül zátonyra futott. Az ismert apa sokáig próbálta egyedül vinni a háztartást, nevelni a tízéves Annabellát, de egy idő után ő is vágyott arra, hogy saját karriert építsen.