idezojelek

Ujhelyi lelép

A magyar néppel szemben is van egy nagy tartozása: a bocsánatkérés a hazája elleni rengeteg lobbizásért.

Megyeri Dávid avatarja
Megyeri Dávid
Cikk kép: undefined
2022. 10. 03. 6:00
Fotó: Kovács Attila

Valljuk meg: nagy megdöbbenés nem lett úrrá rajtunk, amikor olvastuk a hírt arról, hogy Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kilépett eddigi pártjából. Várható volt ez a lépés már egy ideje, tekintve, hogy a kommunista utódpárt vezető kádere feneketlen ambícióval, hatalmi étvággyal rendelkezik. Ehhez képest viszont nem fogadták a szocialista párton belül kirobbanó lelkesedéssel azt az ötletét, hogy az Esély nevet vegye föl az MSZP az eddigi leharcolt elnevezés helyett. Eredetileg akart ő pártelnök is lenni, aztán ­feltehetően sértettségé­ben visszalépett a csúcspozíció hajhászásától. Olyannyira kezdett kifarolni az MSZP-ből, hogy nemrég közölte azt is: semmilyen tisztséget nem vállal a lassacskán a Párbeszéd nevű és csak nevében létező pártminiatűr támogatottsági szintjére züllő egykori vezető baloldali pártban. Hogy milyen jövője lehet ezek után a szocialisták volt alelnökének?

A kilépést közlő hosszadalmas búcsúlevelében a saját maga által gründolt Esély Magyar Szociáldemokrata Közösség úgymond civil hálózatát jelöli meg mint tevékenységének fő csapásirányát. Erős a gyanúnk, hogy valójában semmi különösebb változás nem lesz szerepléseiben. Legfeljebb annyi, hogy otthagyta a szocialisták merülőszint alá süllyedő, léket kapott bárkáját, mert nem kér tovább a szegfűs buktából, amiből az MSZP-nek a Gyurcsányék által még nem átszipkázott, fogyatkozó maradéka lakmározik minden választáson.

Vajon hová, merre fog orientálódni a politikai palettán? Minden lehetséges, mivel hallatlanul felfokozott karrierizmus lakozik benne, és ezért mindenre képes. Ugyanakkor kérdés, milyen perspektívát lát a hazai globalista külföldkiszolgáló körökben, hiszen éppen ő jelentette ki a Tranziton, hogy az ellenzék gatya állapotban van. Vagyis igen finnyásan viszonyul saját politikai szövetségeseihez is, ami nem azt valószínűsíti, hogy a DK vagy a Momentum, pláne a Jobbik felé venné az útját, annak ellenére, hogy politikai habitusa tökéletesen passzol ­iméntiek szélsőbaloldali profiljába. Ő nagy valószínűséggel magasabb körökbe vágyik, s ennek számos tanújelét adta, amikor a jobboldal- és Magyarország-ellenes gyűlölködési versenyben a legdemagógabb szélbalos zöld és vörös EP-képviselőket is maga mögé utasította. Mert ne feledjük: az egyik legszélsőségesebb hazai balos politikusról van szó. Nem árt felidézni, hogy ő volt az, aki azóta az MSZP-ből végzettséghazugsága ­miatt kizárt Bangónétól nemcsak átvette a nem baloldali szavazók lepatkányozását, de meg is fejelte azzal, hogy kijelentette: hazánkban patkánykormány van hatalmon. És ő volt, aki évekkel ezelőtt azt fröcsögte: minden eszközzel fel kell lépni az illiberális Orbán-kormány ellen. Ugye nem kell ecsetelni, hogy a „minden eszköz” kifejezés mit jelent egy diktatúrákkal és népirtásokkal terhelt térségben? S ha már itt tartunk, Ujhelyi is ott volt, amikor akkori párttársa, Zuschlag János a holokauszt áldozatain viccelődött.

Egyetlen figyelmeztető, rosszalló szava sem volt hozzá. Kell-e folytatni? Nem szükséges. Legyen elegendő annyi: nem biztos, hogy az MSZP tovább gyengült egyetlen EP-képviselőjük lelépésével, bár ezzel megszűnt európai jelenlétük.

Egy olyan képviselő vette a kalapját, aki unos-untig Európára hivatkozik, ám képes lett volna alamuszi módon népszavazást kiíratni az uniós tagságunkról. Az MSZP mindenesetre felébredt és azt követeli, adja vissza EP-mandátumát, s fizesse vissza nekik a tartozásait. Utóbbiról nem volt tudomásunk, bár kacsalábon forgó palotája elgondolkodtató. A magyar néppel szemben is van azonban egy nagy tartozása: a bocsánatkérés a hazája elleni rengeteg felszólalásért, lobbizásért.

Borítókép: Ujhelyi István (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.