Kiderült, hogyan törte el gerincét az egykori botrányhős realitysztár

VV Szandika
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, súlyos balesetet szenvedett az egykori valóságshow-szereplő, Lőrincz Alexandra, aki évek óta visszavonult a nyilvánosságtól. A ma már fodrászként dolgozó nő a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában beszélt a szerencsétlen sérüléséről, mely azért olyan borzasztó, mert bárkivel, bármikor megtörténhet.
Vágólapra másolva!

Nyakmerevítővel és gipsszel a kezén fotózta magát Lőrincz Alexandra, azaz VV Szandika, aki az RTL Klub botrányos valóságshow-jában vált ismertté sok évvel ezelőtt. A jelenleg fodrászként dolgozó nőnek hatalmas bevételkiesést is jelent sérülése, hiszen nem tudja használi a kezét sem.

éppen, hogy megúsztam a nagyobb tragédiát. Egy jó ideig sajnos nem fogok tudni dolgozni, de mielőbb igyekszem felépülni" - írta akkor Szandika, aki most a Mokkában árulta el, hogyan sérült meg.

Az egykori realitysztár egyébként szeret veszélyesen élni, hiszen lovagol és motorozik is, viszont sérülését otthonában szerezte, egy teljesen hétköznapi módon.

Barátnőim is mondták, hogy Szandi! Mennyi rá az esély, hogy egy háztartási balesetben töröd ki a nyakad, illetve a kezed? Mondtam, hogy én sem gondoltam volna soha rá..." - kezdte a még mindig nyakmerevítőben és gipszben lévő Lőrincz Alexandra, aki egy rosszul kialakított lépcsőn ment fel, amikor megcsúszott és lezuhant. Elárulta, hogy már tervezték a lépcső hibájának javítását, de hamarabb lett belőle baj, mint gondolták volna.