Bódi Sylvi: Elájultam, vizet hánytam, egy órára kimaradt az emlékezetem

Bódi Sylvi
Vágólapra másolva!
Bódi Sylvi meglepő és drámai vallomást tett arról, hogy mi a legnagyobb félelme az életben. Pontosabban csak volt, ugyanis igyekezett leküzdeni az évek során, sőt, ma már a hobbijává vált az az extrém sport, amitől a leginkább tartott korábban.
Vágólapra másolva!

Bódi Sylvit legtöbbször vízközelben, szörfdeszkán láthatják a követői, főleg a Balin készült fotóin, ahol nagyon sok időt szentelt a kedvenc hobbijának. Ezért senki sem gondolná, hogy hogyan indult a modellnél a szörfözés iránti rajongása, ugyanis ez egy eszköz volt számára korábban ahhoz, hogy legyőzze halálfélelmét, amit a vízbefullad gondolatától érzett.

Ezt úgy győztem le, hogy elkezdtem bungee jumpingolni, ejtőernyőzni, és így szembenézni ezzel a félelemmel. A másik pedig a fulladástól való félelem volt. Átgondoltam, hogy hol a legnagyobb az esélye, hogy ezt kipróbálhatom" - magyarázta Bódi Sylvi, aki elárulta, hogy nem ment olyan könnyen és voltak félelmetes és veszélyes pillanatok.

Volt minden, viszont mindent túléltem. Rájöttem, hogy sokszor a félelmeink nem valósak és jó félelmek nélkül élni" - mondta a Tények riporterének a szexi modell, aki sajátos módszert választott ahhoz, hogy legyőzze a félelmeit.