Újra megjelent a kolera Haitin

Horizontal PROCHE ORIENT APRES-REVOLTE GUERRE CIVILE EPIDEMIE CHOLERA CONSEQUENCES DES GUERRES DES CONFLITS DES EMEUTES PHOTO D'ILLUSTRATION PRISE DE SANG SANTE
A Yemeni child, suspected of being infected with cholera, receives treatment at a hospital in Sanaa on May 15, 2017. (Photo by AFP)
Vágólapra másolva!
Három év után először jelentett kolera miatti halálozást Haiti, legalább nyolcan haltak meg a betegségben a kormány szerint.
Vágólapra másolva!

A kór gyorsan terjedhet, ami aggodalomra ad okot, különösen az egy évtizede csaknem tízezer ember halálát okozó járvány emlékét felidézve - közölte helyi idő szerint vasárnap Laure Adrien, az ország egészségügyi minisztere.

A halálozásokat a főváros, Port-au-Prince Dekayet városrészéből, valamint a bandaháború dúlta Cité de Soleil nyomornegyedéből jelentették, ahol több ezren élnek összezsúfolva, egészségtelen körülmények között.

A kolerabaktériummal szennyezett víz vagy étel súlyos hasmenést és kiszáradást okozhat, mely halálos lehet.

Az ENSZ közleménye szerint a haiti kormánnyal együtt azon dolgoznak, hogy a járvány esetleges kitörésére "sürgősségi választ adhassanak". Hangsúlyozta, hogy garantálni kell a biztonságos bejutást az egészségügyi személyzetnek azokra a területekre, ahonnan az eseteket jelentették.

Az üzemanyaghiány és a régóta tartó tüntetések miatt országszerte megszűntek az alapvető szolgáltatások, köztük az orvosi ellátás és az ivóvíz-szolgáltatás, melyek a kolera megfékezésében és a betegek megmentésében kulcsfontosságúak.