Döntés

Megszületett az ítélet Árpa Attila drogügyében

Létrehozva: 2023.02.06.

Módosítva: 2023.02.06.

Hétfőn kora délután ítéletet hozott a bíróság Árpa Attila ügyében.

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőn döntöttek Árpa Attila jövőjéről, ugyanis most állt bíróság elé a 2021 nyarán kirobbant drogbotrány miatt. Többeken ütöttek rajta akkor, és többek ellen indult eljárás. A színész-rendező másodrendű vádlottként szerepelt. A Fővárosi Főügyészség az 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványozott, közülük háromra próbaidőre felfüggesztve. Az egyikük Árpa, aki az ügy kirobbanása óta tagadta a bűnösségét. Azt ugyan elismerte, hogy rendszeresen vásárolt és fogyasztott drogot, de azt mondta, ez a múltban történt, illetve azt is közölte a bírósággal, hogy soha nem volt terjesztő. 

Nos, a bíróság Árpa Attilát bűnösnek mondta ki, társtettesként elkövetett kábítószer birtoklása miatt. 1,5 millió forintos büntetéssel sújtották. A kábítószer-terjesztés vádja alól viszont felmentették.

Fellebbezni fog

Árpa még az ítélethozatal előtt kijelentette: egész biztosan fellebbezni fog a döntés ellen.

– Bármi is hangzik el a bíróságon az nagy valószínűséggel nem lesz jogerős. Hacsak fel nem ment a bíró és azt az ügyészség el is fogadja, de a magyar jogrendet ismerve nem ez a bevett szokás. 

Ha elítélnek, akkor természetesen csalódott leszek és fellebbezek.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127882_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók