Putyin kemény üzenetet küldött Európának a szankciók miatt

Vlagyimir Putyin, orosz elnök, televízió, nemzethez intézett televíziós beszéde, 2022.09.21.
Moszkva, 2022. szeptember 21. Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott felvételen Vlagyimir Putyin orosz elnök a nemzethez intézett moszkvai televíziós beszédében bejelenti, hogy részleges mozgósítást rendelt el Oroszországban 2022. szeptember 21-én. A mától hatályos rendelet értelmében tartalékban lévő állampolgárokat vonnak hadkötelezettség alá. Szeptember 20-án négy orosz ellenőrzés alatt álló ukrajnai régió népszavazás megtartását kezdeményezte az Oroszországhoz történő csatlakozásról. MTI/AP/Orosz elnöki sajtószolgálat
Vágólapra másolva!
Az európai országoknak tisztelettel kell viszonyulniuk Oroszországhoz és Fehéroroszországhoz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát.
Vágólapra másolva!

Lukasenka a találkozó nyilvános részén azt hangoztatta, hogy Európa jövője közös Oroszországéval és Fehéroroszországéval.

"Közös Oroszországéval, amelynek mindene megvan, amire csak szükségük van. Nekik meg olyanjuk van, amit mi is megvásárolhatunk tőlük: technológiájuk van, meg egyéb dolgaik. Mi kell még nekik? Csak felelős döntéseket kell hozniuk" - hangsúlyozta a fehérorosz elnök.

- mondta Putyin.

Vlagyimir Putyin orosz elnök megbeszélést folytat fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával Moszkvában 2021. szeptember 9-én Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Mihail Voszkreszenszkij

Lukasenka egyebek között hangot adott véleményének, hogy azok az oroszok, akik külföldre távoztak az oroszországi részleges mozgósítás miatt, haza fognak térni. Úgy vélekedett, hogy a 25 millió mobilizálható ember közül csak 30-50 ezer ember utazott el, olyanok, akik egyébként sem lennének "a mi embereink".

"Hadd fussanak! És visszajönnek" - mondta Lukasenka, azt állítva, hogy - a Nyugat által megkérdőjelezett hitelességű és érvénytelennek tartott - 2020-as fehérorosz elnökválasztást követően több ezer olyan ember hagyta el Fehéroroszországot, aki most "visszakéredzkedik".

Arról is beszélt, hogy

Oroszország és Fehéroroszország új gazdasági partnerekre lelt, miután a Nyugat szankciókat vezetett be ellene.

Kifejezte meggyőződését, hogy a nyugati országok végül meg fogják vásárolni az orosz és a fehérorosz műtrágyát.