Kitartó

Shane Tusup nem adja fel: Így próbálja visszaszerezni Szabó Zsófit

Létrehozva: 2022.05.28.

Úgy tűnik, a sors ismétli önmagát, Shane Tusup ugyanis jegyességük felbontása után az interneten próbálja felhívni magára Szabó Zsófi figyelmét – akárcsak kapcsolatuk kezdetén.

Mint ismeretes, még tavaly nyáron először a Ripostnak tűnt fel, hogy a háromszoros olimpiai bajnok úszóedző hevesen udvarolt az Instagramon az akkor még válófélben lévő Szabó Zsófinak, ami aztán gyorsan nyilvános flörtölésbe csapott át. Shane Tusup érezte, hogy zöld utat kapott a szőke műsorvezető szívéhez, fel is bátorodott: a bókokat és a kedves szavakat rövidesen szívecskés hangulatjelek váltották fel.

Budapest 20220106 Év sportolója 2021 díjátadás Nemzeti Színház Tumbász Hédi TUM Nemzeti Sport Szabó Zsófi Shane Tusup
A pár kapcsolatát először kommentek jelezték  Fotó: Nemzeti Sport

Mint két tini, úgy cicázott egymással heteken keresztül a páros, így tartva lázban a fél országot. Ám a hivatalos bejelentésig, miszerint egy párt alkotnak, egészen decemberig várni kellett. Igaz, időközben többször is lebuktak. 

Miután világgá kürtölték boldogságukat, az internetes üzengetés nem hagyott alább. Előszeretettel írtak egymásnak születésnap vagy anyák napja alkalmából, de az is megesett, hogy csak úgy szerelmet vallottak egymásnak. Kiváló csatorna volt számukra, hogy megosszák egymással az érzéseiket. Nem csoda, hogy Shane most is rettenthetetlenül hisz abban, hogy lájkjai eljutnak volt menyasszonyához. Amióta posztolták jegyességük felbontását, az úszóedző már-már megszállottan figyeli Zsófi profilját és kedveli legújabb fotóit. Minden bizonnyal így is próbálja jelezni neki, hogy érdeklődik iránta, és szeretné, ha a kiszivárgott balhé ellenére is megbocsátana neki.

Shane nagyon próbálkozik  Fotó: Instagram
Vajon elég pár lájk a bocsánathoz?  Fotó: Instagram

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085596_auto_resized.png
origo.hu

Már a gyerekek is jelenthetik a netes bántalmazást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658713
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658713
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...