ELVESZETT

Megdöbbentő, mi került a talált tárgyak osztályára a Sziget fesztiválon

Létrehozva: 2022.08.16.

Minden évben érdekes témaként szolgálnak a fesztiválok talált tárgy részlegei. Az idei Szigeten is hagytak el megdöbbentő dolgokat. A legextrémebb talán egy cuki kiskutya, amely a Sziget Fesztiválon várja gazdája jelentkezését

Forrás: Bors

A Sziget történelme során adtak már le mankót, tolószéket, művégtagot, és néhányéve még egy hús-vér férfit is, akinek nem voltak iratai, és józan sem volt, így valóban „elveszettnek” számított. Persze a két év kihagyás után visszatért fesztiválon most is egymást érték a talált tárgyak és ismét egy élőlény volt a legkülönlegesebb elvesztett tulajdon.

– Azzal kezdeném, hogy mi, a Sziget Fesztivál szervezői egy évek alatt kidolgozott rendszerben keressük a leadott tárgyak és egyebek gazdáit. Ebben segítségünkre vannak a különböző hivatalos szervek és számos ország külképviselete is. 

Idén is a legtöbb fiatal a mobiltelefonját hagyta el Fotó: csoka ferenc

Nálunk a talált tárgyak időszaka a fesztivál után nagyjából egy hónapig kitolódik

 – mondta a Borsnak Tóth Tibor, a Sziget szervezőirodájának szolgáltatási vezetője, aki azt is megosztotta lapunkkal, idén mi volt a legmeghökkentőbb dolog, amit elvesztett egy bulizó. 

Egy bulizó az aranyos kiskutyáját vesztette el Fotó: Borsonline

Nálunk van egy nagyon aranyos kiskutya, aki várja a gazdáját.

Hamarosan leolvasásra kerül majd a chip-je, már ha van benne, de nem kezdjük el hirdetni a különböző felületeinken, mert tényleg nagyon aranyos, és félő, hogy sokkal több gazdája is akadna, mint azt gondolnánk.

A szakmai vezető azt is elárulta, mint minden évben, idén is a mobiltelefonjukat hagyták el a legtöbben, de sokan vesztették el a bankkártyájukat és az irataikat is.

– A visszaszolgáltatási rátánk nyolcvan százalék feletti, ami erős sikernek mondható. Mi tényleg minden fórumon keressük a tulajdonosokat, és nem nyugszunk bele, ha ő maga nem jelentkezik. A tapasztalatom pedig az, hogy a Szigeten tényleg mindenki, de legalábbis a többség, becsületes megtaláló, vagyis ha valaki elveszített valamit, nálunk tényleg jó eséllyel meg is találja – zárta Tóth Tibor.

Jövőre is lesz Sziget-fesztivál, így készülnek a szervezők 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!