Árpa Attila barátnője imádja a kikötözős szexet

A Nagy Ő, Natali, Bachelor
Vágólapra másolva!
Árpa Attila romantikus randevúra vitte Natalit, aki elárulta, hogy imádja a kikötözős szexet.
Vágólapra másolva!

Árpa Attila és az egyik, még versenyben lévő barátnőjelölt, Natali, egy romantikusnak ígérkező randin vettek részt. A csónakázás során Natali száját azonban egy különös mondat hagyta el, amitől igencsak kikeredtek A Nagy Ő szemei. Amikor ugyanis a nő kendőjébe belekapott a szél – amit Árpa rögtön „kötözni" kezdett –, Natalie elárulta, hogy kedvére való a kötözős szex.

Forrás: TV2

"Szeretsz kötözni? Tudsz?" - tette fel a kérdést A Nagy Őnek Natali. Mintha Attila egy pillanatra zavarba jött volna, majd nevetésben tört ki és próbálta elterelni a témát: "Ez egyelőre nem erről szól, hanem a romantikáról!" - mondta.