A Burkina Fasó-i hadsereg hétfőn bejelentette: megbuktatta Roch Marc Kaboré elnököt, felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a kormányt és a parlamentet, valamint lezárta az ország határait, írta a dw.com

A hatalomátvételről szóló közleményt, amelyet Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes írt alá, az állami televízióban olvasta be egy másik katonatiszt.

A bejelentés órákkal azután történt, hogy a katonák Kaborét őrizetbe vették rezidenciáján. 

A közleményben a hatalomátvételt a biztonsági helyzet romlásával és azzal indokolták, hogy Kaboré nem volt képes egyesíteni a nyugat-afrikai országot és hatékony választ adni a kihívásokra, így az iszlamista lázongásokra. A közlemény szerint a hatalomátvétel erőszak nélkül történt, és az őrizetbe vett személyeket biztos helyen őrzik. 

A közleményt korábban ismeretlen szervezet, a Hazafias Mozgalom a Védelemért és a Helyreállításért (MPSR) nevében olvasták be.

A hadsereg valamennyi egységét magában foglaló MPSR hétfőn úgy döntött, hogy véget vet Kaboré elnök tisztségének

– áll a dokumentumban.

Az MPSR közölte, hogy ésszerű határidőn belül javaslatot tesz az alkotmányos rend visszaállítására, miután konzultált a nemzet különböző rétegeivel. 

Az az államfő és a puccskísérlet során a katonák által foglyul ejtett többi vezető politikus szabadon bocsátását sürgeti 

– olvasható Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője sajtónyilatkozatában. Borell leszögezte: a Burkina Fasó-i helyzet rendkívül aggasztó.

Az Egyesült Államok szintén az államfő haladéktalan szabadon bocsátását követelte és felszólított a nyugalom megőrzésére és a sérelmek megoldása érdekében folytatandó párbeszédre. 

Határozottan elítélte a Burkina Fasó-i katonai hatalomátvételt hétfői közleményében António Guterres, az ENSZ főtitkára is, aki fegyverletételre és Roch Marc Christian Kaboré elnök testi épségének megóvására szólított fel.