Dráma

Horror Véménden: Molotov-koktélokkal gyújtották rá a házat anyára és fiára

Létrehozva: 2022.08.15.

A Baranya megyei Véméden élő anya és fia a csodának és éberségüknek köszönhetően túlélték a támadást.

Forrás: Police

Csörömpölésre és furcsa zajokra riadt legszebb álmából egy anya és fia a Baranya megyei Véménden. Hamar észrevették, hogy nagy a baj, ugyanis az egyik szoba lángokban állt, a tűz pedig egyre jobban terjedt tovább.

Szerencsére volt annyi lélekjelenlétük, hogy azonnal menekülőre fogják, úgyhogy hamar kirohantak a füsttel egyre jobban megtelő házból, majd az udvarra szaladtak, és közös erővel azonnal oltani kezdték a tüzet, miközben az anya hajnali fél háromkor a rendőröket és a tűzoltókat is értesítette, akik azonnal a helyszínre siettek, és átvették a kétségbeesett oltási munkálatokat, nem sokkal később pedig sikeresen meg is fékezték a tüzet.

A helyszíni szemle közben hamar kiderült, hogy korántsem balesetről vagy hanyagságról volt szó, hanem rájuk gyújtották a házat, méghozzá Molotov-koktélokkal, amiket az ablakon dobáltak be a szobába.

 A zsaruk rögvest nyomozni kezdtek, és alig pár órán belül azonosították is a két tettest, másnap délelőtt pedig el is fogták a 29 éves helyi férfit és 24 éves, szintén helyi társát, akiket a gyújtogatással gyanúsítottak. Kihallgatták őket, ahol mindketten beismerték tettüket, ami kis híján két ember életébe került.

– A rendőr-főkapitányságra történő előállításukat követően kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. Ellenük emberölés kísérlete miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság – tájékoztatott a Police.hu-n a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145058_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szijjártó Péter: a BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól