Újabb részleteket árult el titkos szeretőjéről Demcsák Zsuzsa

Demcsák Zsuzsa, Farm VIP
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, Demcsák Zsuzsa tavaly ősszel jelentette be, hogy két év után elválik indiai származású férjétől. Túl sok részletet nem árult el, de valószínűleg a műsorvezető zsúfolt időbeosztása állhatott a kapcsolat útjába. Demcsák egy korábbi, sejtelmes bejegyzéséből már sejteni lehetett, hogy újra szerelmes, egy ismerőse is elárulta, hogy valóban találkozgat valakivel, de senkinek nem hajlandó részleteket elárulni egyelőre. Most a Mokkában mégis elárult egy-két részletet a magánéletéről.
Vágólapra másolva!

Demcsák Zsuzsa újra kész a szerelemre, viszont elárulta, hogy teljesen más elvárásoknak kell már megfelelnie a kiválasztottjának, mint korábban.

"Már az ember azon gondolkodik, hogy a gyerekek lassan kirepülnek, tehát egy olyan társ kell melléd, aki maga is önálló egzisztenciával rendelkezik, már felépített egy életet, és a kettőt meg kell próbálni majd összepakolni.

Csak ezt össze kell valahogyan fésülni, és ehhez nagyon komoly intelligencia kell" - kezdte Demcsák arról, hogy milyen elvárásai vannak az új férfivel szemben, hiszen egyedülálló anyaként is át kell gondolja a helyzetét. Épp emiatt is változtak az igényei, más tulajdonságok fontosak számára, mint korábban.

Napestig sorolhatnám, hogy még mi minden. Meg nyilvánvalóan borzasztóan kell, hogy vonzódjunk egymáshoz, tehát a vonzalom is nagyon fontos. Nem csak arról van szó, hogy leülünk, és akkor beszélgetünk egymással" - mondta a TV2 stúdiójában Demcsák Zsuzsa.