Itt van Zelenszkij kemény fenyegetése

Volodimir Zelenszkij
Vágólapra másolva!
Ukrajna első embere ismét keményen kárhoztatta Oroszországot - írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Bucsa felszabadításának egyéves évfordulójára az ukrán városba látogatott a horvát, a szlovák és a szlovén miniszterelnök, valamint a moldáv elnök – írta meg az Euronews. A lap tájékoztatása szerint az állami vezetők Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen ellátogattak a Szent András templomba, ahol a tömegsírokat megtalálták az ukrán hatóságok.

Volodimir Zelenszkij Forrás: Ukrán Elnöki Iroda

Az ukrán elnök ezt követően kitüntetéseket adott át a bucsai hősöknek, később beszédet is tartott.

Száz százalékban. Ezt biztosítani fogjuk. Meg fogjuk találni a formátumokat, meg fogjuk találni az eszközöket" – mondta Zelenszkij pénteken késő este az ukrán állampolgárokhoz intézett videóbeszédében.

– közölte Zelenszkij. „Ami Bucsában történt, azt az orosz hadsereg mindenhol megteszi" – zárta gondolatait az ukrán elnök.