Ártalmas és botrányos hazugságot állítanak Köllő Babettről

Köllő Babett
Vágólapra másolva!
Sok valótlan cikk jelent meg azzal kapcsolatban, hogy Köllő Babett egy csodaszer hatására szabadult meg a feleleges kilóktól. 
Vágólapra másolva!

Korábban többször visszaéltek Köllő Babett nevével, ugyanis egy fogyókúrás cég próbál értékesíteni tablettákat a Sztárban Sztár leszek! zsűritagjának arcával. A cég azt állítja, hogy egy csodaszer hatására szabadult meg kilóitól a színésznő, de ez nem igaz.

Forrás: Köllő Babett/Instagram

Köllő Babett a Mokka adásában elmondta, hogy még mindig nem szabadult meg az átverő oldalaktól, sőt, többen küldik el neki, hogy megvásárolták a szert. Bár sosem volt rajta számottevő túlsúly, hetente háromszor jár edzőterembe és másfél órát edz, emellett pedig odafigyel az étkezésére is.

- tette hozzá Köllő Babett.