Közélet

Beszólt Putyinnak, már egy szibériai elmegyógyintézetben kezelik az orosz újságírót

Maria Ponomarenko élesen bírálta az Ukrajna ellen indított háborút, letartóztatták, azóta családját is megfigyelés alatt tartják.

Közösségi posztja miatt került nagy bajba egy orosz újságíró. Maria Ponomarenko azt írta az oldalán, hogy az „értelmes emberek a béke pártján állnak”. Emiatt a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek címzett beszólás miatt azonban – illetve miután a kommentekben még inkább kikelt a háború és többek között a mariupoli színház lebombázása ellen – hamis hírek terjesztésével vádolták meg, ráadásul  Ponomarenkót azzal is meggyanúsították, hogy aláássa az orosz hadsereg tekintélyét. 

Ponomarenkót a letartóztatása és kihallgatása után nem sokkal egy szibériai elmegyógyintézetbe szállították. Egyik 16 éves lányát az ügyészség tanúvédelmi programba helyezték, de feltehetően ez is csak a nő megfélemlítésére szolgál. Oroszországban nem ez az első eset, amikor a háború ellen kiálló újságírókat megpróbálják ellehetetleníteni, de eddig egyetlen eset sem jutott ilyen szörnyű következményig, mint Ponomarenkóé. 

Senki sem tudja, hol lehet az orosz tévéadást megzavaró tüntető

Marina Ovszjannyikova egy táblával a kezében rontott be az élő adásba, ügyvédei sem tudják, jelenleg hol lehet.

A nőt azóta is a volt szovjet intézetben „kezelik”, egyedül az ügyvédje tarthatja vele a kapcsolatot. Sem levelet nem kaphat, sem látogatót nem fogadhat, így hónapok óta nem találkozhatott a családjával. 

Fotó: social media/e2w

A nyomozók kihallgatták Maria kiskorú lányait, egyikük vallomása a fő bizonyíték édesanyjuk ellen

– közölte a Daily Mail tudósítása szerint  Szerhij Podolszkij, Ponomarenko ügyvédje. 

 

 

Oroszország újságíró fake-news büntetés
Kapcsolódó cikkek