Súlyos fájdalmakkal kórházba került, koncertjét is lemondta az ismert zenész

Post Malone 
Sziget 2019
Vágólapra másolva!
Post Malone, aki a Sziget Fesztiválon is fellépett 2019-ben, nem heverte ki esését.
Vágólapra másolva!

"Nagyon nehezen kapok levegőt, és szúró fájdalmat érzek, amikor levegőt veszek vagy mozgok. Most kórházban vagyunk, de ezzel a fájdalommal nem tudom megcsinálni a műsort ma este" – közölte a rapper az Instagramon.

Post Malone a Szigeten, 2019-ben Forrás: sziget.hu/rockstarphotographers

A rapper tehét a második bostoni koncertjét lemondta, a tervek szerint legközelebb Clevelandben lép fel szeptember 27-én. Turnéjának észak-amerikai szakasza november közepéig tart, januárban Új-Zélandon és Ausztráliában koncertezik.

Malone szeptember 17-én a St. Louis-i Enterprise Centerben lépett fel, amikor egy lyukba esett a színpadról. Leállította a műsort, majd visszatért, elnézést kért a közönségtől, és előadott még öt dalt, mielőtt kórházba ment volna. Akkor fájdalomcsillapítókkal elengedték, de úgy tűnik, bordarepedése lehet.