Megrázó vallomás: kétszer is elvetélt Pásztor Anna

Pásztor Anna
Vágólapra másolva!
Pásztor Anna egy friss interjúban megrázó részletességgel mesélt arról, hogy korábban két babát is elveszített.
Vágólapra másolva!

Pásztor Annának két gyereke van, de korábban volt két vetélése is, amiről így beszélt: "Volt olyan kisbaba, aki nem tudott megszületni, sajnos elvetéltem. Meg kellett fejtenem, hogy miért. Abban a pillanatban, hogy megfejtettem: puff, óriási ugrás. Pszichésen, lelkileg, nőileg... Kettő kisbaba is volt. Az egyiknek eleve nem volt szívhangja nyolchetesen. A másik kisbaba, sajnos ő halmozottan hátrányos volt.

hogy én egy gyereket olyan mélységben, és szeretetben tudjak nevelni, mint ahogy azt most csinálom. Jó kis nyugis, hippi anyuka lettem volna, itt a gyerek, jól van. A lelki mélység, a vágy hiányzott" – idézte a Blikk az énekesnőt.

Pásztor Anna Fotó: Barta Imre

"Amikor elment az első baba, az olyan volt, mintha egy középkori kardot ide belém szúrtak volna, és megforgatták. A másik baba jóval nagyobb volt, négy hónapos volt, félig meg is kellett szülni. Az a pár nap a kórházban, az olyan turbulencia, gyökerestül tépi ki az életet. Utána az a folyamat, amíg én üvöltve-bőgve megtanultam, hogy min kell változtatnom, felfogtam, hogy: Anna, nem voltál kész, amilyen lelkiséggel be akarod fogadni ezt a kis lényt. Valaki pedig azt mondta, csak beköszönt" – részletezte Pásztor Anna.