Ezért marad el újra Hajdú Péterék esküvője

Hajdú Péter
Vágólapra másolva!
Hajdú Péter már második éve halasztja az esküvőjüket Láng Eszterrel, akivel tavaly feburárban született meg közös kisfiuk, Dominik. A pár már a baba érkezése előtt is nagyon tervezte, hogy egybekelnek, majd úgy döntöttek, hogy nem siettetik a dolgot. Most Hajdú Péter őszintén elmondta, hogy miért csúszik az esküvőjük időpontja. 
Vágólapra másolva!

Többször is felvetődött már a kérdés, hogy mikor veszi feleségül kisfia édesanyját Hajdú Péter, aki már minden apró részletet eltervezett a nagy nappal kapcsolatban. Már kisfiuk is másfél éves, a szülők már a keresztelőn is túl vannak, így újra aktuális a kérdés, hogy esküvő mikor lesz.

Mindhárom gyermekem meg van keresztelve, annak idején Noncsit és Dávidot is Béla atya keresztelte meg, csak úgy, mint most Domit" - kezdte a műsorvezető, aki nagyon komolyan veszi a vallást, így a templomi esküvő nélkül el sem tudja képzelni a nősülést.

Egy ideje halasztódik az esküvő. Egészen profán oka van: Eszti babaúszással kapcsolatos vállalkozásával rengeteg a munka, így nem tudunk a szervezésre koncentrálni. Meg szeretnénk adni a módját az esküvőnek, ehhez pedig alapos szervezés szükséges.

- vallotta be a Borsnak Hajdú Péter, akinek korábbi házassága miatt kell halasztani az új esküvőjét, akinek már mindenre konkrét terve van a nagy nappal kapcsolatban, ami még várat magára. A műsorvezető kilátásba helyzete, hogy nem szeretne nyáron esküvőt, ezért vagy ősszel, de legkésőbb jövő tavasszal sort kerítenek a szertartásra.