Adás közben is szoptatna a Sztárban sztár leszek! énekesnője

Sztárban sztár leszek! Yuli
Vágólapra másolva!
A Sztárban sztár leszek! énekesnője, Yulaysi Miranda Ferrer három hónapos babája mellett is folytatná a versenyt, ami azt jelenti, hogy az élő adások közben is szoptatnia kellene.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a Sztárban sztár leszek! válogatójában még terhesen látott Yulaysi Miranda Ferrer, vagyis Yuli júniusban megszülte a kislányát, Mielt – ha tehát továbbjutna az élő adásokba, a szereplést egy pár hónapos baba mellett kéne megoldania.

A Majka csapatában versenyző énekesnőnek erre az esetre is megvan a terve: "Szeretem a kihívásokat, és mindig a megoldást keresem. A páromra mindenben számíthatok, így minden eshetőségre van forgatókönyvünk. A következő válogatóra ő és a babánk is velem lesznek a stúdióban, ahol, ha kell, félóránként szoptatok, de üvegben is hagyok tejet Mielnek. Nagyon nyugodt a kislányunk, de fontos neki a közelségem" – mondta a Ripostnak.