Napokon belül bejelentheti Vlagyimir Putyin orosz elnök a megszállt ukrajnai régiók annektálását. Az orosz parlament felsőházának elnöke, Valentina Matvijenko szerint már a jövő héten fontolóra veheti Ukrajna négy megszállt régiójának az elcsatolását. A törvényhozók október 4-én ülésezhetnek, hogy megvitassák a lépést, ha a népszavazások „kedvezően alakulnak” – számolt be a BBC. A nemzetközi közösség által illegitimnek tartott népszavazások biztosan az Oroszországhoz való csatlakozással fognak zárulni.

Fotó: Stringer

Az első eredmények szerint a Donbász, a Zaporizzsja és a Herszon régióban több mint 90 százalékos a támogatottsága az Oroszországhoz csatlakozásnak – írja a TASZSZ. A legtöbb szavazóhelyen már számolják a szavazatokat, 

szerda reggelre pedig meglesz a végeredmény.

A Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságban, valamint a Herszon és a Zaporizzsja régióban az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazások moszkvai idő szerint délután 4-kor értek véget, de vannak szavazóhelyek, amelyek este 8-ig is nyitva tartottak. Az első beérkező eredmények az oroszországi szavazóhelyekről jöttek, ahol az Ukrajnából elmenekültek és a diplomáciai testületek szavazhattak.

Csaknem 750 ukrán céget menekítettek ki a háborús zónából

Az ukrán gazdasági minisztérium programot indított arra, hogy a konfliktusövezetben működő ukrajnai vállalatok át tudják helyezni működésüket az ország biztonságosabb régióiba.

Az Oroszországban leadott voksok alapján a donyecki országrészben a szavazatok 22 százalékos feldolgozottságánál 98,35 százalékos támogatottságot mértek. A luhanszki területen 21 százalékos feldolgozottság mellett 97,83 százalékos volt a támogatottság. A zaporizzsjai terület voksainál 29 százalékos feldolgozottság mellett 97,79 százalék, Herszon esetében pedig 28 százaléknál 97,05 százalék a támogatottság. Az adatokat mind a TASZSZ közölte.

Fotó: Stringer

A népszavazások mellett Vlagyimir Putyin bejelentette a részleges mozgósítást Oroszországban, ennek hírére számos állampolgár hagyta el az országot. Mivel Finnország és a balti államok nem engedték be az orosz menekülteket, a legtöbben Georgia felé hagyták el Oroszországot. 

Moszkva azt közölte, hogy nem kéri az elmenekülő orosz polgárok kiadatását.

Fotó: Stringer

A jogsértést kiált

Az Ukrajna megszállt régióiban tartott népszavazásokat Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértésének minősítette. 

Ezek a területek Ukrajna részei 

– jelentette ki a katonai szövetség vezetője. Erről azután beszélt, hogy az első hírek szerint a népszavazásokon támogatják a megszállt régiók Oroszországhoz csatolását. Stoltenberg emellett telefonon ígéretet tett Volodimir Zelenszkijnek a NATO rendíthetetlen támogatásáról.

Medvegyev nem kertel: ha kell, akkor atomcsapással védi meg az érdekeit Oroszország

Az orosz biztonsági tanács alelnöke figyelmezteti a nyugati országokat, hogy Oroszországnak van a világon a legnagyobb nukleáris arzenálja, amelyet kész bevetni, ha bárki fenyegeti az érdekeit. Az egykori orosz elnök szerint a NATO ahhoz túlságosan fél egy atomháborútól, hogy bármit tegyen, ha Moszkva nukleáris csapást hajtana végre Ukrajnában.