Fájdalom

Brutális balesetben hunyt el az 5 hónapos kisfiú: nyugdíjas sofőr miatt kellett meghalnia

Létrehozva: 2022.08.14.

A nyugdíjas sofőr annyit se mondott a szülőknek, sajnálja.

Rachel és Chris Thorold öt éven keresztül próbálkoztak gyermekáldással. Végül orvosi segítséggel megfogant a kis Louis. Szülei nem is lehettek volna boldogabbak, ám örömüket hamar elragadták tőlük. Az alig öt hónapos ártatlan kisfiú meghalt, amikor egy furgon belecsapódott a babakocsijába. Az elszabadult járművet egy demenciában szenvedő nyugdíjas vezette.

 

Az édesanya a levegőbe repült a gázolás erejétől. Kórházba szállították, ahol tíz napig kómában feküdt, a következő negyvenben pedig hol eszméleténél volt, hol nem. Rachelnek eltört a koponyája és szinte minden csontja a teste jobb oldalán, de végül felépült.

A gyászoló és megtört szülőknek ezután el kellett temetniük egyetlen és rég áhított gyermeküket. Ezzel szemben a 75 éves Shelagh Robertsont, akit Louis Thorold halálával vádoltak meg, nem diagnosztizált demenciájának köszönhetően, nem találták bűnösnek.

Rachel és Chris elmondása szerint, egy olyan sofőr ölte meg Louist, akinek „nem lett volna szabad az úton lennie”.

„Hogy Shelagh Robertson miért döntött úgy, ahogy azon a végzetes januári napon, soha nem fogjuk megtudni. 

Annak ellenére, hogy megölte a fiunkat, soha nem hallottunk felőle. Se üzenet, se együttérzés, se megbánás”

 – nyilatkozták a szülők.

A nemrég lezajlott tárgyalást a Daily Mail információi szerint Robert asszony hallókészülékkel és kifejezéstelen arccal hallgatta végig. Chris és Rachael Thorold pedig lesújtva érezték magukat a döntés miatt.

Íme a megrázó balesetről készült fedélzeti kamerás felvétel: 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze