Elválás

Megalázó, ahogy Zámbó Krisztián kiadta Zsuzska útját

Zs.

Létrehozva: 2023.02.08.

Míg a fiatal nő épp esküvői ruhákat próbált, addig Krisztián kiírta az Instagram oldalára, hogy vége köztük mindennek.

Takács Zsuzska és Zámbó Krisztián évek óta jegyesek, időszerű volt, hogy végre egybekelnek. A boldogság felé vezető közös utuk azonban zsákutcának bizonyult, és ha ez nem lenne önmagában is elég szomorú, azt is eláruljuk, hogy milyen megalázó körülmények között. 

Zámbó Krisztián Zsuzska
Zsuzska és Krisztián között nagy volt a szerelem Fotó: Máté Krisztián

Zsuzska a Borsnak kedden kora délután adott interjút az esküvővel kapcsolatban, arról beszélt boldogan, hogy milyen jól érezte magát a TV2-vel a forgatáson, ahol esküvői ruhába bújhatott. 

„Semmivel nem változik az ember élete attól, hogy kimondja, hogy házas, csupán jó kimondani azt, hogy én valakinek nem a barátnője, hanem a menyasszonya, esetleg a felesége vagyok és ő a férjem – mondta izgatottan. 

Zámbó Krisztián Zsuzska
Fotó: TV2

Az interjú közben azonban egy friss bejegyzés jelent meg Zámbó Krisztián Instagram oldalán ezzel a szöveggel: 

„Nem vagyunk és nem is leszünk együtt többé. A szerelem elmúlt, és azt hiszem, sajnos a tisztelet is. Nem szeretnék háborút Zsuzsival, csak szeretném véglegesen lezárni az életemnek ezt a szakaszát. Voltak jó és rossz éveink, izgalmas volt az biztos. Végre eljött az én időm! Itt le is zárnám a sztorit, és nem is akarok beszélni erről többet.” 

A döbbenetünket csak fokozta, hogy ezek után Zsuzska azzal jelentkezett a szerkesztőségünknél, hogy akkor tárgytalan a nyilatkozata, nem használhatjuk fel…

Hogy pontosan mi történhetett kettejük között, az talán sosem derül ki. Az azonban biztos, hogy hirtelen hozhatta meg Krisztián ezt a döntést, aki egyébként azt hangoztatja, hogy felszabadult és sokkal jobb lesz neki egyedül, valójában egy kicsit sincs jól. Sőt! 

Az énekes barátai szerint Krisztiánt az elmúlt időszak nagyon megviselte lelkileg és fizikailag is. A se veled, se nélküled kapcsolat miatt nem tudott rendesen koncentrálni a napi feladataira, a kötelezettségeire és az egészségére sem, állítólag többet nézett a pohár fenekére is, mint szabadott volna. 

Krisztián most fogadkozik, hogy összeszedi magát, egészségesebben él, edzeni kezd és végre lezárja a múltat. A barátai mindenesetre mellette lesznek, és segítik őt az újjászületésben. 

Mérgező kapcsolat 

A Ripost felkereste Drelyó Ágnes pszichológust, hogy mondja el szakértő véleményét a sztárpár se veled, se nélküled kapcsolatáról. 

Az elszakadás–visszaszerzés ördögi körébe kerültek. Azok számára, akik ilyen „csiki-csuki kapcsolatban” élnek, a birtoklás és visszaszerzés érzése mámorító, kielégítő, akár hosszú évekig is játszhatják a felek egymással ezt a pszichológiai játékot. Ebben az esetben mérgező kapcsolatról beszélhetünk

 – mondta a pszichológus. 

–  Alapvetően nem a szakítással van a baj, ugyanis az élettársi kapcsolatban lévők nagyjából egyharmadánál fordul elő, hogy egy bizonyos ponton a elválás mellett döntenek, de aztán mégis visszatalálnak egymáshoz, és ezzel nincs is gond. Ám egy se veled, se nélküled kapcsolatból hiányzik a racionalitás, a kiszámíthatóság, és az érzelmi biztonság, ami pedig elengedhetetlen lenne egy boldog párkapcsolathoz – szögezte le a szakértő. 

Az, hogy ennyiszer szakítanak, azt sejteti, hogy nem megfelelőek a kapcsolati mintáik, ez sokszor a szülő-gyermek kapcsolatra vezethető vissza. Mindkettejüknél hasonló elakadások lehetnek, ha ugyanis egyikük egészséges kötődési mintákkal rendelkezne, akkor felismerné, hogy mérgező kapcsolatban van, és határozottan eltávolodna tőle.

Esetükben azonban fennállhat az önálló létezéssel való probléma, hogy nem tudnak egyedülállóként élni. Kapcsolatfüggőség alakul ki, és azért inkább újra és újra visszatérnek a mérgező kapcsolathoz – magyarázta Ágnes.

 Biztosan kijelenthető, hogy a kapcsolatuknak nem lehet hosszú távú jövője, arra azonban abszolút van esély, hogy más személy oldalán megtalálják a boldogságot. Ehhez azonban önismereti fejlesztésre lesz szükség, meg kell érteniük, mi az, ami újra és újra bevitte őket ebbe az ördögi körbe.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel