Létrehozva: 2022.05.16.

Ettől félti a családterápiás szakember Berki Krisztián lányát

Berki Krisztián halála mindenkit megdöbbentett, de kislányát egyenesen sokkolta a veszteség.

Szerző angie

 

Már több mint egy hete szűnni nem akaró fájdalom gyötri Berki Krisztián családjának minden tagját. Krisztián édesanyja maga is mélypontra került, ám sokkal jobban aggódik kilencéves unokájáért. A kislány volt ugyanis az, aki rátalált Krisztián holttestére május 6-án reggel a lakásuk teraszán.

Fotó: Ripost/MG



"Nati nagyon okos lány, a szívem szakad meg érte… Soha nem tudja majd feldolgozni azt, ami és ahogyan történt az imádott apukájával. Borzasztó traumát kellett átélnie" – mondta a nagymama, majd hozzátette: " Nagyon sajnálom, hogy ilyen korán és hirtelen kilépett Natikám életéből! Ennek még nem volt itt az ideje!" – mondta Berki édesanyja, aki próbálja kizárni a híreket az életéből.

Információink szerint Hódi Pamela minden percét Natival tölti, amit jól is tesz a szakember szerint, aki a Ripost-nak elmondta mi zajlik egy kisember lelkében ilyen tragédia esetén. 

"A trauma feldolgozása nehezebb mit a gyászé. Ilyenkor hirtelen éri hatalmas stressz az embert, aminek hosszú távú hatásai lehetnek, ha nem tudja feldolgozni. Ilyenek lehetnek a visszajáró képek, amelyek bevillannak, akár évekkel később, teljesen váratlanul. Most a gyermeknek biztonságra van szüksége, a családnak minden percét rá kell fordítani és lehet, hogy megnyugszik, azonban hosszútávon nagyon valószínű, hogy szakszerű segítségre lesz szükség” - mondta Révész Renáta Liliána gyásztanácsadó, családterápiás szakember, gyermekdráma vezető, aki azt is megerősítette, hogy 8-9 éves korban már felfogja a gyermek, hogy a halál végleges dolog és a kötődés miatt a veszteséget is érzékelik.

 

Szerző angie

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom