Kiderült, lehet-e még gyereke a drogszeánsz után félholt állapotban talált VV Anettnek

VV Anett, Béres Anett
Vágólapra másolva!
Lassan egy éve már, hogy tragédiába fulladt a siklósi teaszeánsz, melyen VV Anett is részt vett. Az ayahuasca nevű növényből készült főzet fogyasztása után érte súlyos baleset az egykori valóságshow-szereplőt, aki a mai napig küzd azért, hogy újra a régi önmaga lehessen. Az esetre ráment többéves kapcsolata is, de VV Anett nem adja fel, hogy újra rátaláljon a szerelemre és édesanya lehessen.
Vágólapra másolva!

Bár hamarosan 42 éves lesz Béres Anett, mégsem adja fel a reményt, hogy egyszer még saját gyereke szülessen. Egyelőre még a teljes felépüléséért küzd, hiszen nemrég az előírt 12 hónapnál hamarabb távolították el testéből a csavarokat, mivel azok elviselhetetlen fájdalmat okoztak számára. Egyelőre még gyógyulnia kell, de sok terve van a jövőre nézve, hiszen úgy érzi, új esélyt kapott az élettől.

VV Anett tavalyi balesete után sokáig fűzőben, gipszben és mankó segítségével közlekedett Forrás: Instagram/Béres Anett

Az orvosok nehezen mentek bele, hogy két hónappal korábban eltávolítsák a csavarokat, minden vizsgálatot elvégeztek. A Human Regenerator viszont segített! Ezt a kezelést élveztem a legjobban: ágyon fekve történik, és hideg légköri plazmával regenerálja a sejteket. Az utolsó vizsgálaton már mindenem összeforrt, ezért kerülhetett sor a műtétre, amely után még hetekig voltak fájdalmaim. A kezelést folytatom, most a csavarok helyének kell újracsontosodnia. A műtét után volt egy időszak, amikor már úgy éreztem, nem bírom, mert még mindig fáj, de aztán rájöttem, hogy most kell igazán kitartónak lennem. Három hétig anyukám ápolt, de most újra önellátó vagyok" - kezdte VV Anett, akit egy kérdés még a gerince állapotánál is jobban izgatott, az, hogy ezek után lehet-e még saját gyereke.

Naponta húszan írnak, de eddig nem éreztem, hogy készen állnék rá, hogy fűzőben menjek randizni" - magyarázta az ayahuasca-szeánszba majdnem belehalt VV Anett, aki igyekszik bepótolni a tavaly kimaradt nyári élményeket is.

Szeretnék strandra menni, a Balatonra, vágyom arra is, hogy újra biciklizhessek. Másodjára vágtak fel ugyanott, de nem zavar az a három darab 15 centis heg, mert az életemet mentették meg, simán felveszem a bikinit" - idézi a Bors VV Anettet.

VV Anett nagy álma, hogy édesanya legyen Forrás: Béres Anett/Instagram