Létrehozva: 2022.05.22.

Ilyen még nem volt: erre készülnek a katari vb-n

Először a világbajnokságok történetében vezetnek majd női játékvezetők mérkőzéseket, derült ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) május 19-én közzétett keretéből.

Szerző lm

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megnevezte azt a 36 játékvezetőt, 69 asszisztenst és 24 videóbírót, akik közreműködnek majd a 2022-es katari világbajnokág lebonyolításában.

Stephanie Frappart a női játékvezetés legkiemelkedőbb alakja Fotó: AFP

A lista érdekessége, hogy először a vb-k történetében nők is bekerültek a keretbe, erre korábban még nem volt példa. Közülük hárman (Stephanie Frappart, Salima Mukasanga és Josimi Jamasita) játékvezetők, még hárman (Neuza Back, Karen Díaz Medina, Kathryn Nesbitt) asszisztensi pozícióban segítik majd a mérkőzések megrendezését. A legnagyobb tekintéllyel rendelkező női bíró a francia Frappart, aki a tavalyi Európa Bajnokság nyitómérkőzésén a negyedik játékvezető volt, ezen felül vezetett a férfi mezőnyben élvonalbeli bajnokit, Bajnokok Ligája találkozót, és vb-selejtezőt is.

Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke is elismerően beszélt női kollégáiról:

Megérdemlik, hogy ott legyenek a vb-én, hiszen folyamatosan nagyon magas szinten teljesítenek

- mondta a korábbi legendás spori.

A katari vb november 21. és december 18. között kerül megrendezésre.

Szerző lm

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát