Melleit mutogatja Vajna Tímea - fotó

Vajna Tímea
Vágólapra másolva!
A mellbimbók szinte átbökik a felsőt.
Vágólapra másolva!

Vajna Tímea a minap Instagram-sztorijában egy megcsalásról szóló videót osztott meg: "Egy módja, hogy megcsaláson kapd a párod" – olvasható benne angolul, miközben azt láthatjuk, hogy egy részegen alvó férfinak az okosóráját böngészi az ölében ülő barátnője. Lehet, hogy Tímea csak humorosnak találta a felvételt, korábban azonban már üzent a magánéletéről az interneten talált képekkel és videókkal, így az is elképzelhető, hogy ezzel a poszttal is a saját helyzetére utalt.

Vajna Tímea Forrás: Vajna Tímea/Instagram

Nincs túl jó egészségi állapotban, legalábbis erre enged következtetni az a fotó, amit az Instagram-oldalán a minap közzétett. A felvételen jól látszik, hogy egy óriási leszorító övet kell viselnie, gyógytornáznia kell. Nem ez az első eset azonban, hogy az egészségével probléma van: nemrég sérvműtétje volt, illetve nőgyógyászati problémákkal is küzd, ami miatt nem jött össze még a baba. Erről itt olvashat.

Most újra posztolt, látható, hogy nem vett fel melltartót: